A kutatások szerint minden ötödik ember halogató típusnak tartja magát – pedig a halogatás egy olyan dolog, amiből előnye még nem származott senkinek. De ha ártunk vele magunknak, vajon miért csináljuk? És mit tehetünk ellene?
A kutatópszichológus, Joseph Ferrari szerint
a krónikus halogatás nem velünk született tulajdonság, hanem egy tanult viselkedésminta – tehát változtathatunk a berögzült rossz szokásainkon.
A szakember a halogatók két típusát különbözteti meg:
Ez utóbbi csoportba tartozók a pszichológus szerint döntésképtelenek, feledékenyek, befolyásolhatók, és alacsony önkontrollal rendelkeznek. Súlyos esetben kizárólag a kognitív viselkedésterápia jelenthet segítséget, ha viszont csak bizonyos feladatokat toltok előszeretettel magatok előtt, akkor az alábbi pár tippel talán tudunk nektek segíteni.
Ne becsüljétek túl a rendelkezésetekre álló időt
Ferrari szerint a viselkedés mögötti egyik leggyakoribb ok tulajdonképpen egy becslési hiba:
a krónikus halogatók felülbecsülik a rendelkezésükre álló időt, de alulbecsülik a feladat elvégzéséhez szükséges időt.
A pszichológus ezért azt javasolja, gondoljuk át alaposan, mennyi időre lenne szükségünk az adott dolog elvégzéséhez – majd ezt az időt duplázzuk meg, mielőtt azzal kezdenénk hitegetni magunkat, hogy ráérünk még.
Bontsátok le az elvégzendő munkát kisebb részfeladatokra
Sok ember megtorpan, ha azt látja, túl nagy fába kéne vágnia a fejszéjét. Ha viszont egy nagyobb feladatot lebontotok részfeladatokra, és ezt egy gondosan megtervezett időbeosztás mentén kezditek el lépésről lépésre megvalósítani, máris könnyebb lesz a kivitelezés.
Motiváljátok magatokat jutalommal
A halogatás másik gyökere a motiváció hiánya.
Ferrari szerint ezen pofonegyszerűen lehet segíteni némi önjutalmazással: döntsétek el előre, mivel jutalmazzátok majd meg magatokat a feladat végeztével. Egy valamire azért figyeljetek: a jutalom legyen arányos a feladat „nagyságával”.
Vegyétek magatokat körbe olyan emberekkel, akik motiválnak titeket
Mivel tanult viselkedésről van szó, nagyon nem mindegy, hogy ki milyen környezetben tölti a mindennapjait. Ha olyan közegben mozogtok, amiben a halogatás mindenkire jellemző, idővel ti magatok is hódolni fogtok ennek a tevékenységnek – ha viszont olyan emberek között töltitek a mindennapjaitokat, akik szeretik minél előbb elvégezni a feladataikat, nagyobb a valószínűsége annak, hogy idővel ti is felkötitek majd a gagyát. Egy mondás szerint az ember pont olyanná válik, mint azok, akikkel körbeveszi magát:
válogassátok meg tudatosan, hogy milyen emberekkel veszitek körbe magatokat!
Használjátok az 5 perces trükköt
Ha tényleg nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nehezetekre esik elkezdeni dolgokat, az 5 perces trükk a segítségetekre lehet: eszerint minden esetben gondoljátok végig, hogy mi az, amit 5 perc alatt tehettek annak érdekében, hogy ha minimálisan is, de haladjatok valamivel. Szánjátok rá azt a bizonyos 5 percet arra, hogy gőzerővel, odafigyelve mindent megtegyetek az ügy érdekében. Hogy hol a trükk? A kutatások szerint ha valaminek nekiáll az ember, akkor nagyobb valószínűséggel fejezi is be az adott dolgot.