Az elmúlt években Berlin az egyik leglátogatottabb úti célja lett a fiataloknak, művészeknek, kreatívoknak. A német főváros tele van szuper programokkal, kávézókkal, szórakozóhelyekkel, dizánjboltokkal, piacokkal, közösségi terekkel és kultúrával. Berlin minden évszakban remek programokkal és hangulattal szolgál, amire néhány nap biztosan nem lesz elég. De ha csak ennyi időtök lenne a városban, elmondjuk, mi az, amit feltétlenül nézzetek meg, ha arra jártok!
Két éve volt szerencsém eljutni Berlinbe, és nemrég fotósunk és képszerkesztőnk, Zsófi is eltöltött ott egy kis időt. Az ott eltöltött pár nap pedig mindkettőnk számára azt eredményezte, hogy amint tehetjük, újra és újra visszamegyünk majd.
Számtalan élménnyel gazdagodtunk – ellátogattunk Koppenhágába!
Imádok utazni! Ahogy az ember lánya egyre idősebb lesz, átértékeli a dolgokat, illetve azok fontosságát. Egy pár éve érzem, hogy sokkal inkább az élmények, mintsem a tárgyi dolgok élveznek prioritást nálam, így egy-egy ételre, programra, vagy utazásra szívesebben költök, mint bármi másra. Az élmények megmaradnak, és még csak helyet sem kell teremteni nekik. Viszont sokba kerülnek. De baromira megérik!
Ha röviden és tömören kellene ajánlani valamit, Zsófi a következő szösszenettel húzná a mézesmadzagot az orrotok előtt:
„Tök jó eldugott romkocsmáik vannak, azoknak érdemes utána nézni, mert baromi jó hangulatuk van. Szabadtéren akár tüzet is lehet gyújtani, és mindenki mindenkivel barátkozik. A fotográfiai múzeumot mindenképp látnotok kell, a Helmut Newton kiállítás szintén kihagyhatatlan a divatfotóival és kiállított mindenféle tárgyával. A parkokban pedig mindenféle performanszok vannak és szabadtéri DJ-k. Mindenhol összeverődik valami multikulti társaság!”
De ha ennél picit behatóbban szeretnétek megtudni, mit érdemes felvenni a bakancslistára, én a következőket ajánlanám…
…a berlini fal és a Checkpoint Charlie
A Checkpoint Charlie a Vasfüggöny berlini szakaszának leghíresebb ellenőrző pontja volt, ami összekötötte Nyugat- és Kelet-Berlint. Ma pedig az egyik leglátogatottabb turistalátványosság Berlinben. Sajnos olyannyira, hogy dugig van emberekkel, még egy képet is nehéz készíteni itt. De mindenképp érdemes elmenni és lecsekkolni – bocs a kihagyhatatlan szóviccért – a Friedrichstrasse és a Zimmerstarsse kereszteződésénél álló kis bódét, és ha már ott vagytok, sétáljatok végig a Spree folyó mentén álló – neves művészek által telegraffitizett – berlini fal egy szakaszán.
…dizájnboltok
Berlinben még a legeldugottabb kis utcákban is találtok szupermenő dizájnboltokat. Érdemes nyitott szemmel járni, és még a kevésbé izgalmas utcácskákba is benézni, mert sosem tudhatjátok, mire bukkantok.
Jártunk például olyan áruházban – ahova tök véletlenül csöppentünk be –, ahol javarészt fiatal dizájnerek ékszereit, ruháit, kiegészítőit és egyéb funkcionális tárgyait árulták – megfizethető áron. Itt találtunk egy olyan boltocskát is, ahol stylistok beöltöztettek, ha kérted – a bolt felhozatalából –, majd egy fotós úgy készített képet a jelentkezőkről, hogy még picit utómunkáztak rajta, így bárkiből címlapsztár lehetett – persze nem egy igazi magazinban, de kinyomtatva megkaphatták a róluk készült képet. Azóta is bánom, hogy nem csináltattam ilyet. Na de majd legközelebb…
…piacok
Berlinben számtalan bolhapiacot találtok, többek között a Boxhagener térnél, a Mauerparknál és a Tiergarten S-Bahn-nál. Ezeken a helyeken főként vintage darabokhoz, könyvekhez, ruhákhoz és természetesen szuper ételekhez juthattok. Legalább az egyikbe mindenképp látogassatok majd el, ha ott jártok.
…parkok és piknik
Bár jó néhány parkba ellátogattunk – lévén, hogy decemberben jártunk ott –, a sétán kívül nem igen élvezhettük ki a berlini parkok szuper programjait. Ez az egyik, ami miatt mindenképp vissza szeretnék majd menni.
Ahogy beköszönt a jó idő, a parkokban elképesztő élet lesz, tele színes programokkal: a piknik mellett grilleznek, kurzusokat tartanak, és performansz-előadásokat, sőt, ahogyan Zsófi is említette, nem ritka az sem, hogy egy DJ szolgáltatja a zenét a népnek.
…tévétorony
A tévétorony 1961-ben épült és 368 méterével ez lett Németország legmagasabb épülete, egyben Európa 4. legmagasabb szabadon álló épülete. Mivel a torony épp a városközpontban áll, elképesztő kilátás nyílik Berlinre, pláne úgy, hogy a toronyban található panorámaétterem félóránként körbe is fordul, így tényleg az egész várost megcsodálhatjuk madártávlatból, egy finom kávé mellett.
…Holocaust-Mahnmal
Ez az a hely, amit talán senkinek sem kell bemutatnunk, de mindenkinek el kell mennie, aki Berlinben jár. A zsidó holokauszt emlékére született alkotás a Brandenburgi kapu közelében, 19 ezer négyzetméteren helyezkedik el. Különböző magasságú betontömbök váltják egymást, amiből összesen 2711 látható, és amit a turisták sajnos olyan nagyon szeretnek megmászni – szelfizés céljából. A hely hangulata leírhatatlan, azt hiszem, ha akarnám se tudnám átadni nektek, inkább arra biztatlak benneteket, hogy nézzétek meg a saját szemetekkel.
„Braga imádkozik, Coimbra tanul, Porto dolgozik, Lisszabon pedig szórakozik” – én pedig elmondom, mi mit csináltunk ezekben a városokban
Nemrég érkeztünk haza Portugáliából, ahol 8 teljes napot töltöttünk. Igyekeztünk megtudni, mi igaz, és mi nem a fenti idézetből. Négy város: Lisszabon, Porto, Braga, Sintra, megannyi buszozás, vonatozás, metrózás és villamosozás, de főleg gyaloglás – sok gyaloglás – van mögöttünk. Az üdülés igencsak aktívra sikeredett, amit még most sem sikerült teljesen kipihennünk, ahogyan a gondolataink is tele vannak még mindig élményekkel, érzésekkel, képekkel, illatokkal és zajokkal.