Egyéb kategória

Koporsót állítottak a Móriczon – hatásos vagy mit sem ér?

A Médiaunió Alapítvány szemléletformáló kampányainak idei témája az egészségügyi prevenció, a szűrések fontosságára kívánja felhívni a figyelmünket. Szomorú tény és adat, hogy a vezető halálokokat figyelembe véve négy emberből három olyan betegségben hal meg, amely szűrővizsgálattal megelőzhető lett volna. 

vous - 2017.09.22.
Koporsót állítottak a Móriczon – hatásos vagy mit sem ér?

Innen eredeztethető a társadalmi célú reklámhadjárat beszédes címe: 4ből3 és az a meghökkentő installáció, amely egy héten keresztül nem mindennapi módon tematizálta környezetét. 

A járókelők választhattak, hogy a szűréseket szimbolizáló három ajtó valamelyikén vagy egy bizarr koporsószimbólumon haladnak tovább… 

Forrás:
Médiaunió Alapítvány

A megosztó, de éppen ezért egyedülállóan figyelemfelkeltő ötlet szélsőséges reakciókat váltott ki a Móricz Zsigmond körtér közönségéből, vagyis elérte célját, és felhívta a figyelmet az egészségügyi szűrések fontosságára. A kampány már most érezhető társadalmi diskurzust generált!  

A sajtótájékoztatón megszólalt Novák Péter, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumi tagja és elmondta: 

„Tisztában vagyok az egészségügy általános állapotával, de ezzel együtt mégis fontos az egyéni felelősségvállalás, és a változás pedig akár magasabb szintekre is hatást gyakorolhat. Valójában a legősibb félelmünkkel, az elmúlással nem vagyunk képesek megküzdeni, nehezen tudjuk magunkévá tenni annak gondolatát, hogy létünknek pont hogy halandóságunk ad értelmet…

Forrás:
Médiaunió Alapítvány

Így aztán rosszul is szocializálódunk: a betegség szinte a bűnbeesés szinonimája, az érintettekről suttogva, és még jelenlétükben is harmadik személyben beszélünk. Ilyen háttérrel nehéz tudatosítani, hogy a prevenció kellene, hogy elsőbbséget élvezzen, a lankadatlan érdeklődés saját állapotunk iránt, még ha olykor nyomasztó is ez a szembesülés.

Novák Péter mellett Geszti Péter, a Médiaunió Alapítvány elnökségi tagja is részt vett a sajtótájékoztatón, ahol arról mesélt, hogyan állunk mi, magyarok az egészségünk megőrzéséhez:  

„Bizonyos hiányosságokat nehezebb megjeleníteni a társadalom számára, épp ezért nagyon fontos a Médiaunió Alapítvány idei kampánytémája, ami gyakorlatilag az életünk legmélyebb burkaiba hatol.

Geszti

Geszti
Forrás:
Médiaunió Alapítvány

Mi magyarok állandóan panaszkodunk sok reális, de nagyon sok nem létező dolog miatt is, viszont a legvalóságosabb problémák mellett gyakran elmegyünk. Nagyon fontos, hogy megtanuljunk jobban odafigyelni saját magunkra és persze egymásra is, hiszen

igaz a mondás: az egészséges embernek ezer vágya van, a betegnek csak egy.

Nálunk sajnos nem alakult ki az egészségmegőrzés kultúrája, pedig a testünkkel való törődést és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvételt be kéne építenünk a hétköznapjainkba. Ez a legnehezebb feladat, amin a Médiaunió Alapítvány szeretne változtatni: most már legyen természetes, hogy eljárunk a szűrésekre.” 

orvos doktor vizsgálat

Orvosi vizsgálatok, amelyekre kötelező (lenne) évente eljárni

Amíg fiatalok vagyunk, szeretjük azt hinni, hogy komoly betegségek csak másokkal fordulhatnak elő, ezért sokszor eszünkbe sem jut orvoshoz menni – mert végül is minek, ha nincsenek fizikai tüneteink? Pedig a rossz hír az, hogy ezeket a vizsgálatokat nagyon nem éri meg ellébecolni! 

A szerkesztőségben megoszlottak a vélemények a kampányról: egyesek szerint remek ötlet így felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára, míg mások úgy vélik, ez a durva kampány sem segít, hogy az emberek komolyan vegyék a rendszeres szűrővizsgálatokat.

Ti mit gondoltok? Írjátok meg nekünk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Elöltöltős vagy felültöltős mosógépet érdemes venni?
Otthon
Elöltöltős vagy felültöltős mosógépet érdemes venni?
vous - 2024.05.28.
Több szempontot is figyelembe kell venni, ha azt szeretnénk eldönteni, hogy elöltöltős vagy felültöltős mosógép volna ideálisabb a számunkra. Az első és legfontosabb aspektus az, hogy mekkora terület áll a mosógép rendelkezésére.