Egyéb kategória

5 tipp a légszennyezés ellen, amit ti is megtehettek – vegyetek egy nagy levegőt, és vágjatok bele!

Sajnos nemcsak a környezetünk, de vizeink és a levegő is egyre szennyezettebb. A szmog, por, szén-monoxid és még számos egyéb légszennyező anyag baromi rosszat tesz a szervezetünknek – nem véletlen tehát, hogy egyre többen lesznek allergiásak vagy épp asztmásak. Miközben úgy tűnik, sokan egyre inkább figyelnek arra, hogy óvják környezetünket, addig a levegőnkkel – ami lételemünk – szinte alig foglalkozunk. Pedig kellene! Nyilván a legnagyobb károkat a gyárak, nagyvárosok és társaik okozzák, de mi is tehetünk lépéseket azért – még ha egészen aprónak tűnnek is –, hogy tisztább levegő kerüljön a tüdőnkbe.

vous - 2017.09.16.
5 tipp a légszennyezés ellen, amit ti is megtehettek – vegyetek egy nagy levegőt, és vágjatok bele!

Eszter nemrég írt nektek egy 12 pontos cikket arról, hogyan spóroljatok, miközben véditek a környezetet: például, hogy hogyan vásároljatok, hogyan öltözzetek, mit és hogyan igyatok, mennyit és mit egyetek, hogy ne landoljon a kukában az étel – és hogyan spóroljatok úgy egyáltalán… Már ha fontosnak érzitek, hogy a pénztárcátok mellett a környezet is óvjátok, és a kiadásaitok mellett az ökológiai lábnyomotokat is csökkentsétek. Bár az igazság az, hogy nem fontolóra kellene vennünk ezeket, hanem mindenkinek kutya kötelességének kellene éreznie azt, hogy feleslegesen ne terhelje a bolygót. Ez egyébként egy win-win helyzet, amelyben nemcsak a Föld, de ti jól jártok – ráadásul duplán.

Azt hiszitek kidobjátok, devalójában megeszitek - A nagy műanyagpara

Azt hiszitek, kidobjátok, de valójában megeszitek – A nagy műanyagpara

Ennétek műanyag kupakokat és zacskókat, egyéb nem lebomló hulladékokat? Kizárt! Akkor már csak egy kérdésem maradt: miért gondolja bárki, hogy az állatok emésztésének jót tesznek? Persze ha nem is tudatosan szemetelünk – és ezalatt nem arra gondolok, hogy direkt eldobjuk a természetben, khmm… –, elképesztő mennyiségű hulladékot termelünk, ami nemritkán a folyókban, tengerekben, óceánokban végzi. Szóval ha nem is közvetve, de simán a mi szemetünket is elfogyaszthatja egy-egy pórul járt ámbráscet, fóka vagy albatrosz.

Ha tehát a késztetés megvan, vagy csak eggyel magasabb szintre lépnétek a környezettudatosság terén, mutatok néhány tippet, melyekkel nemcsak a környezetünket nem szennyezitek, de a légszennyezés elkerüléséért is sokat tehettek!

Tényleg minden úthoz autó kell?

A gyárak után a négykerekűek azok, amelyek a leginkább szennyezik a levegőt, miközben sokaknak nem kellene, hogy lételeme legyen. Aki teheti, és épp nem két város között ingázik, vagy szállít óriási terheket, időközönként hagyja otthon a verdát. Kisebb távokon menjen inkább gyalog – mert ez amúgy is szuperegészséges, vagy menjen biciklivel, mert így sportolhattok is, vagy szálljatok tömegközlekedési eszközökre – ezek amúgy is sokszor gyorsabbak, mint az autó, és ha nem ti ültök a volánnál, jóval kevesebbet is fogtok stresszelni, plusz átgondolhatjátok rajtuk a napi teendőket, vagy csak bambulhattok ki a fejetekből busz ablakából.

Abban az esetben, ha nem tudnátok lemondani a kocsiról, használjátok kevesebbet, például ne heti ötször menjetek vele bevásárolni, hanem egyszer egy nagy bevásárlásra! Ha tudjátok, hogy a szomszédotok vagy bárki a közeletekben arra megy, amerre ti, osszátok meg vele az autótokat. Éljen a telekocsi!

Már azzal is sokat tehettek a légszennyezés ellen, ha karbantartjátok az autótokat, és meggyőződtök arról, hogy a szén-monoxid-kibocsátása megfelel az előírásoknak. Gyakran ellenőrizzétek a légnyomást a kerekekben, így a teljesítménye és a fogyasztása is sokkal jobb lesz. Használjatok energiatakarékos motorolajat, és mindig korán reggel vagy késő este tankoljatok, amikor egy kicsit hidegebb van, ilyenkor kisebb az üzemanyag-kipárolgás.

Biztosan csutkán kell a hűtés-fűtés?

Én, bevallom, amúgy sem vagyok egy nagy klímakedvelő, erről Emcsi is írt már nektek korábban, de nem csak amiatt, mert konkrétan rosszul vagyok tőle, azért sem, mert baromi sok energiafogyasztással jár. A testünk úgy lett „kifejlesztve”, hogy igazodjon az évszakokhoz és hőmérséklethez. Nyilván nem azt mondom, hogy decemberben ne fűtsünk, de öltözhetünk rétegesebben, és a lakást is lehűthetjük kissé ezer másik megoldással. Ha pedig még csak nem is tartózkodunk otthon, mindig kapcsoljuk ki, vagy legalábbis vegyük lejjebb a termosztátot.

Forrás:
Unsplash

Biztos kell az a csomagolás?

Ha tehetitek, válasszátok a csomagolásmentes termékeket, vagy legalább a környezetbarát csomagolásúakat részesítsétek előnyben. Nemcsak a hagyományos csomagolóanyagok környezetszennyezőek, de azok gyártása is! A műanyag fóliák, szatyrok és kartonok előállítása is rontja a levegő minőségét, ezért nem győzzük hangsúlyozni, hogy ne kérjetek zacskót, válasszátok a kimérős boltokat, piacokat, és inkább friss élelmiszereket vásároljatok a konzervek, mirelit és instant kaják helyett, és főzzetek otthon!

Kell ennyi energia?

Nem! Vagyis ha épp nem használtok valamit, ne legyen bedugva! Nem elég, ha lekapcsoljátok a laptopot, tévét, kávéfőzőt, pirítós sütőt és társaikat, áramtalanítsátok teljesen, mert ezzel csökkenthetitek a légszennyezést! A villanyok se égjenek feleslegesen, ha épp nem tartózkodtok a szobában, vagy ha épp nem is használjátok! Ha például olvastok, elég egy olvasólámpa mellétek, nem kell, hogy másik négy világítson, ahogyan tévénézéshez sincs szükség a kivilágított helyiségekre.

telefon-mobil

Ha ma is bedugva hagytátok a telefontöltőtöket, ez a cikk nektek szól

Ahogy öregszünk, egyre inkább takarékoskodunk, spórolunk, és egy csomó olyan dologra is odafigyelünk, ami nem a saját önös érdekeinket szolgálja. Vagy legalábbis nálam így történt. Hogy mire gondolok? Például elzárjuk a csapot fogmosás közben, nem kérünk zacskót bevásárláskor, nem engedjük csurig a kádat mindennap – hiába esne jól. Igaz? Ha nem, akkor nőjetek fel! Higgyétek el, a pazarlás nem létszükséglet! Semmivel sem lesz jobb ettől nektek, pláne nem a Földnek!

Ültessetek fákat!

Ez az egyik leghasznosabb dolog, amit a levegő minőségének javításáért tehetünk, és közben baromi jó érzés is lesz nézni, ahogy felcseperednek.

Hajrá!

Ajánlott cikkek