Cindy Crawford lányáért nemcsak az internet jelentős része, de mi, a VOUS szerkesztősége is rajongunk. Gyönyörű, különleges, és szinte minden porcikája irigylésre méltó – szerintünk. Ezek után nem csoda, hogy alig vártuk, hogy a feltörekvő szépség életében először kifutóra lépjen, nem is akárhol, New Yorkban. A hétnapos esemény lezajlott, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket Kaia láttán.
A tizenöt éves Kaia színre lépésére nem kellett sokat várnunk: a New York-i divathét második napján már fel is tűnt a kifutón. Édesanyja, Cindy Crawford is a Calvin Klein ikonikus modellje volt az 1990-es évek elején, így meg sem lepődtünk, hogy Kaia is a divatház 2018-as tavasz–nyári kollekciójának bemutatóján bizonyíthatott először. A fiatal tehetség itt nem állt meg: ezután következett a Fenty x Puma show, majd Alexander Wang, a Coach 1941, és végül Marc Jacobs kreációiban vonulhatott.
Line Brems lenne az új Cara Delevingne? – Modellek, akikre érdemes figyelni 2017-ben
Ahogy a trendek jönnek, majd mennek, úgy a szupermodellek is futószalag-szerűen cserélődnek. Bár a Hadid és a Jenner nővérek Cara Delevingne-nel kézen fogva stabilan ülnek a kifutók képzeletbeli trónján, a modellvilág újoncai a háttérben ezerrel készülnek a váltásra. Ismerjétek meg azt az öt modellt, akik jó eséllyel a jövő Cindy Crawfordjai lehetnek!
A teljes cikket ITT olvashatjátok.
És íme Kaia Gerber első divathete képekben!
Calvin Klein
Fenty x Puma
Alexander Wang
Coach 1941
Marc Jacobs
Melyik volt a kedvencetek?