Időközönként nem árt egy kicsit felfrissíteni a bőrünket, erre pedig a legjobb csodaszer a testradír, amit bárki könnyedén elkészíthet magának otthon ízlés szerint, gyakorlatilag gombokért. Ha szívesen kutyulnátok magatoknak ti is, megmutatom, hogyan készül az én kedvencem, a kávés-kókuszos testradír.
A bőrradírok előnye, hogy eltávolítják az elhalt hámsejteket, megtisztítják az eltömődött pórusokat, felveszik a harcot a bőr öregedésével szemben, és üdévé, élénkebbé és rugalmassá varázsolják azt. Száraz, igénybe vett bőrre, és barnítókrém használata előtt kifejezetten ajánlott az alkalmazása.
Használata
Zuhanyozás közben nagyjából három evőkanálnyi radírral és körkörös mozdulatokkal dörzsöljétek át a bőrötöket, majd öblítsétek le. Figyelem! Használat után minden esetben mossátok ki a kádat vagy zuhanyzót, mert a kókuszolaj igencsak csúszóssá teheti!
DIY önbarnító – ha másképp nem megy a barnulás
Vannak, akik nyáron is hófehérek, mint én, és vannak olyanok is, akik bár hamar és kellőképpen lebarnulnak, nekik még mindig nem elég a csokoládéárnyalat, mint például Donatella Versace, aki rendszerint túltolja a barnulást vagy barnítást. Bármelyik csoportba is tartozzatok, ha egy árnyalattal barnább bőrre vágytok, mutatok egy házi készítésű önbarnítót!
Amire szükségetek lesz
Elkészítése
A hozzávalókat keverjétek össze, majd tegyétek be egy légmentesen zárható üvegbe. Ha sokat készítenétek belőle, mindenképp hűtőszekrényben tároljátok, és maximum két héten belül használjátok is fel.
További természetes házi kencék