Egyéb kategória

„Elkávézzuk a házunkat!” Hogy ez ne így legyen, vezessétek a pénzügyeiteket…

Évek óta azt érzem, hogy kiszórom az ablakon a pénzt. Na nem azért, mert nem tudok spórolni, és random mindenféle hülyeséget megveszek magamnak, hanem mert manapság már nem megy másképp. Fizetni kell az albérletet – és még nyilván egy rakás mindenfélét! Nagyon kevés fiatal van, aki saját lakásban élhet – hiába álmodozunk róla a legtöbben –, ha nem örököltünk vagy nem vettek nekünk a szüleink, nagyon kicsi az esélye, hogy összespóroljunk egy lakásra valót. Pedig ha tudnátok, évente mennyi pénz folyik ki a kezeink közül! Én már tudom, hogy az enyémből mennyi.

vous - 2017.08.16.
„Elkávézzuk a házunkat!” Hogy ez ne így legyen, vezessétek a pénzügyeiteket…

A napokban a vidékről hazavezető úton nagyon unatkoztunk az autóban, és hogy valamivel elüssük az időt, elkezdtük számolgatni a pasimmal, hogy amióta együtt vagyunk, mennyit költöttünk bizonyos dolgokra: benzinre, kávéra, kajára, szórakozásra… stb. Nyilván teljesen pontos összegeket nehéz megállapítani, de a számok a körülbelüli kalkulációval is nagyon megdöbbentőek voltak – és annyira régóta nem is vagyunk együtt!

viola-sporolas-kaja1

„Annyit spóroltam 5 nap alatt, hogy le sem merem írni” – kipróbáltuk, mennyi kiadástól szabadíthat meg egy kis tudatosság

„Ki merem mondani: szerintem jól bánok a pénzzel. Úgy érzem, a lehetőségeimhez mérten kellően tudatos döntéseket hozok a mindennapok során. Odafigyelek rá, hogy mire költök, és amin lehet, azon spórolok. Amire viszont így is, úgy is költeni kell – már ha az ember élvezni is szeretné az életet –, azon nem szoktam sokáig gondolkozni. A VOUS szerkesztőségében ezúttal arra voltunk kíváncsiak, lehet-e egy kis tudatossággal extra pénzt spórolni úgy, hogy az ne menjen az ember mindennapjainak rovására.

Nagyjából egy évre egyébként így néznek ki a számok nálunk személyre szabva:

Amit nem nagyon lehet megúszni

  • 15 000 Ft női higiéniás holmikra – igaz, ez kiváltható például intimtölcsérrel
  • 114 000 Ft közlekedésre/bérletre
  • 48 000 Ft benzinre
  • 720 000 Ft albérletre
  • 48 000 Ft villanyra
  • 132 000 Ft telefonra
  • 36 000 Ft internetre
  • 12 000 Ft gázra
  • 100 000 Ft fűtésre
  • 120 000 Ft közös költségre

„Luxus”

  • 16 800 Ft kávéra
  • 45 000 Ft fodrászra
  • 40 000 Ft kozmetikusra
  • 240 000 Ft szórakozásra/kultúrára

1 698 800,

csak hogy néhányat említsek, és még mennyi mindenre mennyit elköltünk. De a számolás valóban nem egyszerű, azokat valamivel persze egyszerűbb, amit hónapról hónapra megveszünk vagy befizetünk. A közel 1 700 000 Ft-ban pedig még benne sincsenek azok az összegek, amikre igazán sokat költünk, mint például az élelmiszerek, és persze ott vannak még a szépségápolási és tisztítószerek, amikre ugyan én nem nagyon költök, mert amit lehet, magam készítek, sőt a ruházkodásra sem költök annyit, mint a környezetemben élők, amire nagyjából 240 000 Ft-ot költhetnek el évente, és akkor a gyógyszereket és orvosi kezeléseket nem is említettem! Vagyis évi kétmilliót biztosan elköltök!

Lehet persze csodálkozva nézni, de még csak nem is élünk nagy lábon, és igen, tény, hogy nem is minimálbérből tesszük mindezt, mert abból persze spórolni nem lehet, értem én. De vagy ennyi, vagy annyi valaki fizetése, érdemes nyomon követni folyamatosan, hogy észrevegyük, pontosan mire, mennyi, mikor megy el!

Tippek, hogyan vásároljatok zöldségeket úgy, hogy még időt, energiát és pénzt is spóroljatok Vásárlás Mojzes Nóra piac

Tippek, hogyan vásároljatok zöldségeket úgy, hogy még időt, energiát és pénzt is spóroljatok

Drágultak az élelmiszerek, a zöldség különösen. Ehhez hasonló mondatokat sokszor hallhattunk anno Lenke nénitől is a Szomszédokban, de sajnos hiába telt el 20-30 év, az árnövekedés mit sem változott. A fizetések maradnak, az árak pedig csak nőnek és nőnek. Ez persze kiküszöbölhetetlen, de ha szeretnétek valamicskét spórolni a havi kajabüdzsén, adok pár tippet, amelyeket érdemes megfogadnotok.

Ezt csak azért írtam össze, hogy motiváljalak benneteket is arra, hogy igenis érdemes néha leülni és költségvetést írni, mert biztos vagyok benne, hogy fogalmatok sincs, mennyit költötök évente. Bizonyos dolgokon persze nem lehet spórolni, de a legtöbbön igenis lehet csökkenteni! Egy korábbi cikkemben kiszámoltam a kollégáimnak, hogy havonta mennyit költenek kávéra, pusztán azért, mert nem otthonról hozzák, és ragaszkodnak a papírpoharas take awayhez. Egy évre felszorozva csupán napi egyetlen kávé tudjátok, mennyi?

120 000 forint! De ha délután is isztok egyet, az már 240 000!

Valljuk be, az én évi, napi kettő darab, 16 800 forintomhoz képest egészen elképesztő a különbség!

Ha eddig nem készítettetek költségvetést, mielőbb tegyétek meg, mert így százszor jobban nyomon tudjátok követni, mire költötök legtöbbet, mire kevesebbet, és mire teljesen fölöslegesen. És ha valóban szeretnétek egy kisebb vagy nagyobb összeget megspórolni, akkor már jobban fogjátok látni, hogy hol kell kicsit összébb húzni a nadrágszíjat! Lehet, hogy elsőre nem tűnnek majd nagynak, de összeadva és rendszeresen eltapsolva igenis óriási összegek jöhetnek majd ki.

Én ezzel a rövid kis fejszámolással rádöbbentem, hogy közel tíz év alatt tapsolom el a leendő otthonom árát. Nyilván sajnos valahol addig is kell élnem, és addig is kell ennem és innom meg közüzemi számlákat fizetnem, de legalább már látom, hogy hol kell visszafognom a havi büdzsét, és hát az igazat megvallva azért a rezsin is spórolhat az emberlány, ha akar…

persely pénz spórolás

Sporolós tippjeinket itt találjátok

Ezekkel a trükkökkel spórolhattok az élelmiszer-vásárlásnál

Egy trükk, amivel rengeteg pénzt spórolhattok a tankolás során

Legyetek a spórolás nagymesterei: 10 dolog, amire ne pazaroljátok többé a pénzeteket!

Shoppingkódex: 6 spórolós trükk, amit tartsatok be vásárlás közben!

Hogy megkönnyítsük a dolgotokat, nem, sajnos nem utalunk a számlátokra pénzt, de összeállítottunk egy táblázatot, amit ha letöltötök, akár hónapról hónapra összeírhatjátok, hogy mire mennyi megy el, és a következő hónapban már talán kevésbé karcsúsodik majd a pénztárcátok.

Forrás:
vous

Vagy töltsétek le a telefonotokra az alábbi remek alkalmazások egyikét, ha a telefonon nektek praktikusabb vezetni a pénzügyeket:

Koin, Mint, Check, Level Money, HomeBudget, Pocket Expense

Ajánlott cikkek