Otthon
A rovat támogatója a JYSK.

DIY önbarnító – ha másképp nem megy a barnulás

Vannak, akik nyáron is hófehérek, mint én, és vannak olyanok is, akik bár hamar és kellőképpen lebarnulnak, nekik még mindig nem elég a csokoládéárnyalat, mint például Donatella Versace, aki rendszerint túltolja a barnulást vagy barnítást. Bármelyik csoportba is tartozzatok, ha egy árnyalattal barnább bőrre vágytok, mutatok egy házi készítésű önbarnítót!

vous - 2017.08.07.
DIY önbarnító – ha másképp nem megy a barnulás

Nyáron maximum egy árnyalattal sikerül barnábbnak lennem a megszokottnál, igaz, nem is süttetem magam túl sokat a napon, és szoliba se járok, hiszen egyik verzió sem túl egészséges, főleg ha az ember lánya túlzásba viszi. De akkor mit tehetünk, hogy egy pici színt „szedjünk” magunkra? Például kipróbálhatunk olyan természetes anyagokból készülő barnítókencét, amit mi magunk saját kezűleg készíthetünk el.

Naptej házilag

Naptej házilag – kenjük vagy ne kenjük?

Ha a házi naptejekről esik szó, két táborra szakad az emberiség: az egyik, aki mellette, a másik, aki hangosan ellene kampányol. Én mindkettőnek igazat adok – sok mindenben. De a mérleg nyelve nálam mégis legtöbbször affelé dől inkább, akik azt mondják, számtalan kencét előállíthatunk saját kezűleg. A cégek persze nem értenek egyet ezzel, de miért is tennék? Nekik az a céljuk, hogy csilliókért adják el nekünk a termékeiket. Nyilván nem fognak minket arra buzdítani, hogy készítsük el magunknak!

Én bevallom, szeretem, hogy ilyen fehér a bőröm, és alapvetően eszembe sem jutna bekenni magam valamivel, vagy befeküdni valamibe, hogy aztán pár árnyalattal barnább legyek. De ha ti erre vágytok, akkor mutatok legalább egy olyan alternatívát, amivel nem árthattok a bőrötöknek! Az így elkészült barnítót használhatjátok a tökéletes szín eléréséhez, a barnulás alatt szerzett fürdőruhanyomok eltüntetésére, vagy ősszel és télen is, amikor már megkopott a nyári szín. De lássuk, hogyan is készül!

Amire szükségetek lesz

  • 1 ek. kakaóvaj
  • 1 ek. sheavaj
  • 1 ek. búzacsíraolaj
  • 80–90 %-os étcsokoládé
  • pár csepp teafaolaj

Forrás:
vous

Eszközök

  • lábos
  • tál
  • kanál
  • tégely

Elkészítése

  1. Tegyetek fel egy lábosban vizet, majd tegyetek rá egy tálat, és vízgőz fölött olvasszátok fel a kakaóvajat, sheavajat, majd tegyétek hozzá a búzacsíraolajat és a teafaolajat.

    Forrás:
    vous

    Forrás:
    vous

    Forrás:
    vous

     

  2. Dobjatok bele pár kocka csokoládét, attól függően, hány árnyalattal szeretnétek barnábbnak tűnni, és ezt is olvasszátok fel.
     
  3. Kevergessétek addig, amíg teljesen homogén masszát nem kaptok, majd vegyétek le a tűzről, és hagyjátok kicsi hűlni, majd tegyétek a hűtőszekrénybe, hogy megdermedjen.
     
  4. Ha kellően kihűlt, a lehető legegyenletesebben kenhetitek is a bőrötökre. Ne aggódjatok, ha túl szilárd a kence, a testhőtöktől kellően fel fog olvadni.

    Forrás:
    vous

    Forrás:
    vous

További házilag készíthető kencéket illetve a hozzájuk tartozó recepteket itt találjátok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.