Olyan soknak tűnik elsőre kimondani, hogy 50 ruhadarab. Vagy 70. Esetleg 100. Júliusban arra voltam kíváncsi, hány különböző ruhadarabot, cipőt, kiegészítőt viselek (mínusz fehérnemű), melyek a kedvenceim.
Miért voltam minderre kíváncsi?
Ti tudjátok, hogy a ruhatáratok hány százalékát viselitek rendszeresen? Hányszor veszitek fel ugyanazt a pólót vagy ugyanazt a farmert egy hónapban? Vajon tényleg szükségetek van annyi ruhára, amennyi a szekrényetekben van, vagy eléggé kihasználjátok a ruhatáratokat?
A ruhaiparral jelenleg elég sok a probléma, amiről érdemes beszélni. Nemcsak szennyezi a környezetet, kizsákmányolja az állatokat és az embereket, hanem kicsit sem átlátható (nem tudjuk, ki készíti a ruhánkat, milyen körülmények között), ráadásul egyetlen célja van: hogy minél többet vásároljunk.
Egy jól felépített ruhatárban viszont nincsen szükség minden héten új ruhára csak azért, mert olyan olcsón adják, vagy mert most annyira divatos. Ilyen sűrűn nem lehet beleszeretni ruhákba, mert ezek a szerelmek inkább csak fellángolások lesznek. Az elhagyott kedvencek pedig a ruhásszekrényben várják, hogy valamikor felvegyük őket. De lehet, hogy erre már nem kerül sor.
A lényeg, hogy sokat vásárolunk, és sokszor nem tudatosan.
A Sustainable Fashion Chat bloggere, Karen tökéletesen elégedett a ruhatárával, de egyszer csak kíváncsi lett arra, vajon hányszor visel egy adott ruhadarabot egy adott hónapban. Vajon a ruhatára hány százalékát használja? A lényeg, hogy ne állítsunk magunk elé korlátokat, hanem egy hónapig viseljük, amit szeretnénk, és jegyezzük fel. Ezt tettem én is egész júliusban, zaklatva a VOUS-lányokat, hogy készítsenek rólam fotót, amikor csak lehet.
Az élethelyzetemről
Ha okosan és tudatosan szeretnétek felépíteni a ruhatáratokat, vegyétek figyelembe mindig azt az élethelyzetet is, amiben vagytok, és számoljátok bele, meddig fogtok / tudtok ebben maradni. Enélkül nagyon nehéz tudatos döntéseket hozni. Az élethelyzet ráadásul ahhoz is kell, hogy megértsük, ki és miért visel éppen annyi ruhát, amennyit.
Én naponta bejárok a szerkesztőségbe, minimum két átszállással utazom forgalomtól függően napi 40–50 percet, plusz gyalogolok napi 10 percet. Dress code nincsen, ügyfelekkel, partnerekkel spontán nem találkozom, azaz nem kell reprezentálnom a céget. Májustól hetente kétszer edzek munka előtt, a munkahelyre beviszem az edzőcuccomat, munka után pedig haza. Barátokkal általában munka után találkozom nagy ritkán, de olyankor sem fancy helyen. Mozi, vacsora havi 1–2 alkalommal, jelenleg több nem fér bele az időmbe.
A hétvégéket otthon töltjük. Januártól igazi szabadidőből elég kevés van, olyankor brunch, mozi, otthoni filmezés vagy PS fér bele. Ősztől megszaporodnak majd a divatbemutatók, belvárosi események, de július az uborkaszezon közepe.
Hetente egyszer mosok (amikor épp nem romlik el a mosógép, mint júliusban), nem vasalok.
A ruhatáramról
A ruhatáramról annyit, hogy mielőtt megismerkedtem a fenntartható divattal, megvettem olyan ruhákat, amelyekről pontosan tudtam, hogy nem tudom őket kihasználni, de kísérletezni akartam. Így sikerült felépíteni egy szedett-vedett, impulzusokra épülő, kicsit sem átgondolt ruhatárat, amely elsőre talán oké, de én tudom, hogy mennyi minden nincs benne rendben.
A színtanácsadás élménye is dolgozik bennem, sok olyan ruhám van, amit már nem szívesen veszek fel.
Szóval szépen nehezítem a dolgomat, de valójában tisztul a kép.
Többször leírtam már, de nem győzöm eléggé hangsúlyozni: azt gondolom, jót tesz ez a fajta szünet. Jó, hogy nem az új ruhákon kattogok, hanem a jelenlegiekhez kapcsolódó érzéseimet fogalmazom meg. Ha továbbadok egy ruhát, meg tudom indokolni, miért teszem.
Ezekkel a gondolatokkal vágtam bele a júliusi gardróbkihívásba. A fotókat és a ruhadarabok teljes listáját megtaláljátok a blogomon.