Trend

Ajakdúsítás otthon: kipróbáltam 4 praktikát – kettő, mondhatni, bevált!

Ha valakinek szüksége lenne ajakdúsításra, az én vagyok. Az ajkaim annyira vékonyak, hogy szinte nem is látszódnak – de, komolyan. Ez nem az a fajta kijelentés, amikor egyes emberek csak azért állítanak magukról negatív véleményt, hogy az ellenkezőjét hallják, ez pusztán önkritika. Mivel ma már megannyi őrült módszert hallhat és olvashat az ember ajakfeltöltés, dúsítás témakörben, gondoltam, kipróbálok párat.

vous - 2022.01.20.
Ajakdúsítás otthon: kipróbáltam 4 praktikát – kettő, mondhatni, bevált!

Azt szeretném leszögezni, hogy bár az ajakdúsítás esetemben formailag teljesen indokolt, műtéti vagy egyéb szépészeti beavatkozásokra sosem adnám a fejem az ajkaim. Nem azért, mert ellene vagyok ezeknek az eljárásoknak, sőt… Egyszerűen én jól érzem magam így, keskeny ajkakkal is.

ajak

Az ókori görögöktől Kim Kardashianig – így változtak az ajaktrendek a történelem során

Néha úgy érzitek, hogy ha egy másik évszázadba születtetek volna, akkor sokkal szebbnek számítanátok? Akkor most keressétek meg, hogy melyik korszak szájideáljába tartoztok!

Szerencsére az élet kompenzálta ezt a külső jegyem: fizikailag vékony ajkaim hatalmas beszélőkével és harsánysággal párosulnak. Így nem nehéz kitalálni, hogy miért én tesztelem az őrült vagy épp ostobának tűnő ajakdúsításokat.

Lássuk a lehetőségeket, avagy így próbálkozik egy átlagos lány

1. Fehér ceruza

Ebben az esetben a fényekkel és árnyékokkal játszunk. Nem vagyok profi sminkes, mint ahogy a legtöbb vékony ajkakkal rendelkező nő sem, így ha a végeredmény nem hozza az elvártakat, az ez esetben talán a kézügyességem hiányának is betudható. 

Ezen eljárás alapja, hogy a világosabb, fényesebb anyagok optikailag nagyítanak, kiemelnek.

Egy jól megválasztott fehér korrektorral vagy egy fehér sminkceruzával satírozási technikával optikailag nagyíthatjátok az ajkaitokat! Én az ajkaim közepére tettem két-két x-szerű vonalat, majd jól elsatíroztam, és jöhetett a rúzs.

Forrás:
VOUS
Turánszki Emőke ajak dúsítás növelés teszt

Forrás:
VOUS

Eredmény: Talán ha ügyeskednék a smink területén (is), még be is válhatott volna ez a technika. Kicsit talán elcsúsztak az árnyékok. Nem mondanám tuti megoldásnak, ha nem bántok ügyesen a sminkecsettel.

2. Túl a vonalakon

Itt szintén sminkkel játszunk, pont úgy, ahogy kiskorunkban, amikor kimentünk a vonalból a színezőkben. A lényeg tehát, hogy a rúzzsal vagy az ajakceruzával „nagyobb ajkakat” rajzolunk. Ennél az eljárásnál hatványozottan igaz, hogy ha nem vagytok profi sminkesek, borzasztó nehéz profi munkát végezni. Sőt, a legtöbb esetben nem is lesz utcaképes az ajakdúsítás.

Forrás:
VOUS

Forrás:
VOUS

Eredmény: A málnaszörphatás garantált, utcára biztosan nem mennék ki benne, sőt, már azt is megbántam, hogy ez a fotó elkészült.

Ne, ne, ne!

3. Vákuum

A neten több olyan videó is kering, amiben egy speciális ajaknövelő vákuum szívásával pár perc alatt teltebb ajkakat kap(hat)unk. Ezt a kis ezközt legegyszerűbben az internetes kínai webáruházakon keresztül érhetitek el. Ennek hiányában én egy műanyag palackkal próbálkoztam, 1 percig szívta az ajakaim a vákuum – ezt nem illusztráltuk. 

Forrás:
VOUS

Eredmény: A nagyon fájdalmas eljárás során maximum 2 percig tényleg teltebbnek tűntek az ajkaim, illetve kicsit olyan, mintha csücsörítenék.

4. Ajakdúsítást igérő rúzs és szájfény

Ezek a termékek vérbőséget fokozó tulajdonságuknak köszönhetően ígérnek teltebb hatást. Nos, szerintem csupán annyi a trükk, hogy annyira csíp és annyira mentolos, hogy az ember lánya akaratán kívül is kacsaszájat formáz. Nem lett igazam. 

Forrás:
VOUS

Forrás:
VOUS

Eredmény: Fájdalommentesen minimálisabb dúsítás – szerintem ez a legbarátibb technika.

Tanulság

Ha ti is hozzám hasonlóan keskeny ajkak birtokosai vagytok, és nem szeretnétek semmilyen szépészeti eljárást igénybe venni, akkor a teltebb ajkakat igérő rúzsokat és szájfényeket ajánlom. Semmi macera nincs velük, nem egészségkárosítóak, és nem utolsósorban a legtöbbje – bár minimálisan, de – hozza az ígért hatást. 

Ha pedig fontos megjelenésetek van valahol, és szeretnétek teltebb ajkakkal megjelenni, akkor azt tanácsolom, keressetek fel egy profi sminkest, aki optikailag biztosan teltebbé tudja varázsolni ajakaitokat, még ha csak egy-egy napra is.

Ha az ajakplasztikáról szeretnétek többet megtudni, akkor olvassátok el Vio interjúját, amiben az ajakplasztika gyakori kédéseire kaphattok választ közvetlenül egy orvostól!

az-ajakfeltoltessel-kapcsolatban-felmerulo-gyakori-kerdesek

„Nem minden keskeny ajakkal rendelkező páciens lehet Angelina Jolie” – Egy plasztikai sebészt kérdeztünk a szájfeltöltésről

A Kardashian klán legfiatalabb tagjának hatására egyre többen kacérkodnak az ajakfeltöltés gondolatával, de tények helyett sokszor tévhitek és rémtörténetek keringenek a neten. Hogy ezeket rendbe tehessük, a Budapest Plasztikai Intézet orvosának, dr. Molnár Istvánnak tettük fel a gyakran felmerülő kérdéseket.

Címkék: #ajak #dúsítás
Ajánlott cikkek