Eddig egyik legkellemetlenebb élményem is egy füttyögéssel indult. A Hősök terétől haladtam a Széchenyi fürdő felé, hűvösebb este volt, pulcsis, farmeros idő. Azt is viseltem, meg egy hátizsákot. Kifestve sem voltam. Egyszer csak valaki utánam fütyült és elkezdett szólongatni.
Úgy csináltam, mint aki nem figyel, közben folyamatosan húzódtam a kivilágított részek felé, és igyekeztem minél gyorsabban a járókelők közelébe kerülni. Nem akartam hirtelen futni, nehogy ezzel felbátorítsam a követőmet. Egy pillanatig úgy tűnt, elbiciklizik mellettem, de aztán egyszer csak elkezdett forgolódni a bringával, és azon kaptam magam, hogy hátulról suhan el mellettem, és megfogja a fenekem.
Valahonnan nagyon mélyről feltörő hangon kiabáltam rá, még én is meglepődtem. Ő villámgyorsan suhant tovább, a járókelők ijedten néztek rá. Hívtam egy taxit.
Szinte mindenkinek megvan az az élménye, amikor az utcán haladva egyszer csak utánafütyülnek, megdicsérik az outfitjét, hogy „milyen jól nézel ki kisanyám!”. A legutóbbi ilyen élmény hatására csak annyit bírtam kinyögni: „Jaj, ne! Már 2017 van!” Mintha ennek a jelenségnek bármilyen köze lenne ahhoz, milyen évszámot írunk.
Puzsér Róbert hétvégi cikke kapcsán lehet írni sok-sok másik cikket. Mi is megtettük, de még Puzsér írása előtt, mert azt gondoljuk, az utcai zaklatás olyan téma, amiről beszélni kell. Ha még nem tettétek, olvassátok el Viola írását.
„De megb*sznám azt a rúzsos kis szádat!” – az utcai zaklatás mindenkit érint, itt az ideje, hogy beszéljünk róla!
Van egy dolog, ami iszonyatosan dühít. Amiből elegem van, de mégis tehetetlennek érzem magam. Az utcai zaklatás gyakorlatilag a mindennapjaink része, és az, ahogy a többség az ilyen incidensekről gondolkozik, nagyon nincs rendben – úgyhogy ha megengeditek, kicsit rendet tennék a fejekben!
A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.
Biztos vagyok benne, hogy Puzsér Róberttel, akinek a hangja sokakhoz elér, sokan értenek egyet. Abban is biztos vagyok, hogy akik egyetértenek vele, most épp nem feltétlenül egy építkezésen robotolnak. A nők utáni füttyögésnek és beszólásnak nem a munkásokhoz van köze, hanem mindenkihez, aki ezzel a nők fölötti hatalmát szeretné bizonyítani, de nincsen egyéb eszköze erre. Az is lehet, hogy tényleg van olyan, amikor valakinek a füttyögés tetszik, de bennem például kifejezetten félelmet kelt, gyomorgörcsöm lesz tőle, és legszívesebben szaladnék is el, ha nem válna hirtelen nehézzé a lábam a stressztől.
Jó lenne, ha mindenki megértené, a füttyögés sok esetben nem a tetszésnyilvánításról szól, és nem is a munkások sajátja. De attól félek, hogy akik nem így gondolják, azok ezt az írást is vakon olvassák, vagy el sem jut hozzájuk.
Sajnos.
