Ha szeretne, Céline Dion már nyugodtan hátradőlhetne otthon a karosszékében ülve, ugyanis a My Heart Will Go On jogdíjából élete végéig fényűző színvonalon élhetne anélkül, hogy akár csak egy percet is dolgoznia kelljen. De neki esze ágában sincs felhagyni a showbiznisszel, amit néhányan – köztük én is – eléggé sajnálnak. Céline ugyanis egyike a leginkább gyűlölt celebeknek.
„Én nem értem azokat, akik utálják” – mondta főszerkesztőnk, Eszter egy megbeszélés alkalmával, én pedig csak annyit tudtam erre válaszolni: „Én meg nem értem azokat, akik nem utálják”.
Céline Dionról volt szó, aki bár valóban kivételes zenei tehetség – ezt soha, semmilyen körülmények közt nem vitatnám –, finoman szólva sem az emberek kedvence. Itthon még hagyján, de külföldön kifejezetten megosztó jelenségnek számít. Már épp azt kezdtük volna boncolgatni, hogy itthon nem utálják őt annyian, amikor a szerkesztőség egyik sarkából megszólalt fotósunk, Zsófi:
„Hát, én sem szeretem túlságosan, nem tudom, olyan… olyan… nem tudom, milyen, de azt nem szeretem, amilyen.”
Félre ne értsetek, mint ember minden tiszteletem az övé – de mint előadó,teljesen kivagyok tőle, és szerintem ez nem bűn. Elárulom, miért.
Mert szuper hangja van, de a körítés rengeteg
Céline Dion kivételes tehetség – ehhez kétség sem fér.
Lehet szeretni vagy nem szeretni azt a zenei világot, amiben mozog – de az nem eldöntendő kérdés, hogy mint énekesnő tehetséges-e. Az, nagyon is az, joggal van helye a színpadon a képességei alapján.
Csak amit a hangján kívül minden másával művel, attól mindig megfeszülnek az izmaim. Azoktól a grimaszoktól, a darabos mozgástól, az állandóan emelgetett karjától, a túlgesztikulálásától, a színpadiasnál is színpadiasabb éneklésétől. Ő tényleg az, akit csak akkor tudok tolerálni, ha hallom – de nem látom.
Mert mindig belehal az érzelmeibe
Mindig. Mindig túlárad, túlcsordul minden. Minden számába belead apait-anyait, az esetek 99%-ában talán még túl sokat is.
Mert ahogy öltözködik, az egy vicc
Nem akarok belemenni olyan sztereotípiákba, miszerint „egy nőnek bizonyos kor felett nem illik valamit viselnie”. Ezt a teljesen bugyuta megállapítást hajlandó vagyok elengedni. De azt, hogy Céline még az ötven felé közeledve is úgy néz ki, mint egy stílusát erőteljesen kereső tinédzser, nem tudom magamba fojtani. Kígyóbőrből készült térdig érő csizmák, flitteres miniszoknyák, hátul gombolós zakók kalappal, giccs, túlkapások, tévedések – ezek jutnak elsőre az eszembe róla.
Számomra ő az a nő, akinek az öltözködését lehetetlenség értelmezni. Az az ízléstelenség, következetlenség és szélsőségesség, amivel a ruhái után nyúl, engem teljesen összezavar:
egyszerűen nem jövök rá az öltözködése alapján, hogy milyen embernek is kellene őt képzelnem, annyira eltérő stílusú darabokat vesz fel egyik napról a másikra, és annyira nincs összhangban a megjelenése a viselkedésével.
Sokszor szerepelt már a legrosszabbul öltözött sztárokat summázó listákon, és én csak azt nem értem: miért nem cseréli le a stylistját egy jó stylistra? Vagy a rosszul öltözöttek listáján előkelő helyezést elérni is kifizetődő dolog a sztárvilágban?
Mert nincs egy őszinte megnyilvánulása sem
Nemcsak az öltözködése, a viselkedése alapján sem tudom őt hová tenni: interjú szituációkban erőltetett, affektáló, furcsa. Leginkább azt érzem rajta, hogy olyan, mint aki másmilyen szeretne lenni, mint amilyen valójában. És itt is ugyanaz a bajom: ez tiniknél teljesen természetes, átmeneti dolog, de egy érett nőnél egészen megdöbbentő.
Céline sokszor szeretne például vicces lenni – de ez eddig még nem igazán sikerült neki.
Mert merev
Miközben néha próbál vicces lenni, ordít róla a merevség. Akárhányszor látok róla valamilyen felvételt, mindig azt érzem, hogy valaki kicsit megolajozhatná a könyökénél, a térdénél, és persze a lelkénél is, mert szegény nagyon nyikorog. 2007-ben például lemondta a Halifax városbeli koncertjét, csak mert a helyi média kritizálta őt. Céline, ne már! Mennyivel vagányabb lett volna, ha nem foglalkozol azzal, mit írnak rólad, hanem lenyomsz egy telt házas koncertet, amivel megsemmisíted az összes téged érő kritikát.
De nem. Céline inkább lemondta az egészet. Besértődött, mint egy óvodás.
