Egyéb kategória

Katalin hercegné új frizurát ihletett: itt a „kob”

Valószínűleg észrevettétek, hogy a VOUS-nál rajongunk Katalin hercegné stílusáért. Bennünket érdekel, mit visel, milyen a haja, bírjuk a személyiségét – már amit látunk belőle. Nos, ha hiszitek, ha nem, Katalin hercegné frizurája drasztikusan megváltozott.

vous - 2017.07.05.
Katalin hercegné új frizurát ihletett: itt a „kob”

Legalábbis a bulvárlapok szerint. Valójában csak néhány centi mínuszt jelent, de mégsem lehet mellette szó nélkül elmenni. Katalin hercegné haja ugyanis lassan nemzetközi ügy. 😉

Amikor György herceg és később Sarolta hercegnő megszülettek, a kórházban a fodrász volt Katalin egyik első látogatója. A szülés után nem sokkal fotósok hada várta a kórház előtt, ahol meg kellett jelennie, hogy bemutassa az újszülöttet. Mivel arra készült, hogy a fotók bejárják majd a bulvársajtót, nem engedhette meg magának, hogy rosszul fésülten lépjen ki a nyilvánosság elé.

A mostani hajhossz a válla alá ér, lágy hullámokban végződik. A The Telegraph című brit lap már nevet is adott neki: ez a „kob” (ami a „Kate” és a „bob” szó összevonásával keletkezett).

Objektum doboz

Hogy tetszik? Nekünk nagyon!

Jó döntés volt, sokkal fiatalosabb, üdébb az arca, az összhatás sokkal modernebb. Apropó, azt tudtátok, hogy Katalin hercegné a nyár színtípusba tartozik? Ide kattintva elolvashatjátok, milyen színek állnak jól nekik. Ha pedig érdekel, milyen színtípusok vannak még, kattintsatok ide!

Objektum doboz

600

Mindent Katalin hercegnéről

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
Világ
Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
vous - 2026.04.09.
Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.

Otthon

Zöldfalak: a természet kapcsolata a beltéri környezettel
Otthon
Zöldfalak: a természet kapcsolata a beltéri környezettel
vous - 2026.04.11.
Érezted már, hogy a zöld növények milyen sokat adhatnak a mindennapjaidhoz? A zöldfalak nem pusztán esztétikai elemek, hanem összekötik a természetet az ember alkotta világgal. Egy-egy ilyen fal megváltoztathat egy helyiséget, legyen az otthoni nappali, iroda vagy egy kávézó enteriőrje. Az élő, természetes textúrák nem csupán látványosak, hanem hozzájárulnak a békés, kiegyensúlyozott élethez.