Egyéb kategória

Megnéztük az Anikó #show első részét: Nádai Anikó fel sem tűnt a műsorban

Lement az RTL vadonatúj csatornáján, az RTL Goldon az első Anikó #show! Természetesen csekkoltam, majd jól meg is lepődtem azon, amit láttam.

vous - 2017.07.04.
Megnéztük az Anikó #show első részét: Nádai Anikó fel sem tűnt a műsorban

A műsor

Az első adás után elmondható, hogy az Anikó #show totálisan egy redizájnolt, pasztell Mónika Show egyelőre még civilizált, beszélni és viselkedni is tudó szereplőkkel. Érdemes megvárni, mire viszi az új talkshow, ugyanis ha emlékeztek, anno a mónikás verzió sem úgy indult, ahogy végződött. 

Az első adást ITT vissza tudjátok nézni.

A műsorvezető 

Nádai Anikót 2008-ban láttuk először a képernyőn, amikor jelentkezett a Királynő című műsorba, sem akkor, sem egy évvel később nem került a fejére korona, de Anikó nem adta fel.

Objektum doboz

A Való Világ 4. szériájában láthattuk viszont, ahol végül a 4. helyig menetelt. A műsor készítői a következő évben már neki adták a VV kísérőműsorát, így ő vezette a BeleValóVilágot. Pár évvel később a VV nevet elhagyta, és ÉNB Anikó lett, de nem tartott túl sokáig színészi pályája, mégis inkább műsorvezetősködött, ő vezette a Farmot – finoman szólva sem hagyott maradandó emléket.

Aztán hopp, a VV 8-at már felváltva vitte Istenes Bencével. Ekkor már egy mind külsőleg, mind viselkedésben is visszafogottabb Anikót láthattunk, egy lányt, aki nem tudott úszni, mégis bedobták a mély vízbe. Nem lehet mondani, hogy fuldoklás nélkül vitte végig a szériát, talán ezért is volt megdöbbentő, hogy rábízták a feltuningolt Mónika Show-t.

Anikó meglepetést okozott!

Nádai Anikó fel sem tűnt az Anikó #show-ban! Na nem azért, mert az egykori VV-szereplőből előlépett műsorvezető annyira tehetségtelen lenne. Lehet, hogy az, de akkor mégis jó színésznő. 

bözsi néni

„Bözsi néééni teccesz, hiába jön felém az a szarvasember” – szürreális magyar YouTube-videók, amiket látnotok kell!

„Mengyán Eszter vagyok. 33 éves újságíró. Életem egyik nagy hiányossága, hogy nem vagyok tisztában a YouTube vicces slágervideóival, ezért a VOUS-lányok megszántak, és összegyűjtötték nekem a 10 kötelező videót, amit AZONNAL meg kell néznem, különben több vagyok mint ufó” – ismerte el hiányosságait Eszter. Szívesen röhögnétek a videókon? Kattintsatok IDE!

Képzeljétek, az történt, hogy Anikó annyira zökkenőmentesen és természetesen vezette a talkshow-t, hogy először eszembe se jutott, hogy egy teljesen kezdő kibeszélőshow-háziasszony bonyolítja le a beszélgetéseket. Azért azok az ízes VV Anikó-s félmondatok megvannak, legyenek is, hiszen ettől lesz Nádai Anikó Nádai Anikó.

Azt viszont sajnálom, hogy „mesélj magadról, kérlek!” kéréssel kezdte szinte az összes beszélgetést.

Ez uncsi, viszont vezeti a műsort, és úgy tűnik, nincsenek előre megírt mondatai. Ha mégis, akkor ismét csak ezt tudom írni: nagyon jó színésznő. Természetesen egy leheletnyi bizonytalanság is ott ficánkolt, de ez egy megörökölt műsor első adásában nagyjából kezdő műsorvezetőként mondhatni belefér.

Szóval nem rossz ez, kíváncsian várjuk a folytatást!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.