Pár napja történt velem valami, ami arra késztetett, hogy leírjam, a klasszikus úriemberek még léteznek. Úgy gondoltam, kihalt a férfiakból az udvariasság, rossz tapasztalataim voltak. Bunkó beszólások, tolakodó félmondatok és a hagyományos udvariatlanság. 

Egyszer egy babakocsis anyukának felkapolva, szatyrokkal a kezében kinyitottam és megtartottam az ajtót, mire az utána jövő férfi szemrebbenés nélkül kitsétált az ajtón, miközben én tartottam.

Idős embereknek, kismamáknak, rászorolú embereknek bármikor megteszek ennél többet is, de egy 40-es, ereje teljében lévő férfinek nem akarok ajtót tartani. Nem haltam bele, nem lettem tőle kevesebb, de rendkívül kellemetlenül éreztem magam, miközben tartottam az ajtót és vártam, hogy a férfi cigivel a kezében kisétáljon. (Köszi nélkül.)

Nem sértődöm vérig, és puffogok egész nap, ha egy férfi nem enged előre a villamosajtónál, túlélem, ha utána szállok fel (egyáltalán nem is érdekel), de a bunkóságok, figyelmetlenségek zavarnak. 

„Hülye ribanc, menj már arrébb!” – így viselkedik egy intelligens ember reggel a tömegközlekedésen

Szívügyemnek érzem a közlekedési kultúra fejlesztését. Talán azért, mert kisiskoláskorom óta használom a fővárosi tömegközlekedést, így minden álszentség nélkül kijelenthetem, hogy tudok egy s mást a budapesti utazásról. Ismét kérnék valamit!

A cikk folytatása ITT következik.

Nem várom el, nem is szeretném, hogy egy idegen férfi átadja az ülőhelyet, hogy felsegítsen a lépcsőn, hogy cipelje a bőröndömet. Azt szeretném, hogy ha egyszerre igyekszünk egy üres ülőhely felé a metrón, akkor ne siessen és vágódjon le előttem,

Azt szeretném, hogy segítsen feltenni a bőröndömet a vonatra. Apróságok, amitől én fehérkesztyűs kisasszonynak érzem magam, ő pedig egy igazi úriembernek. Ez olyan jó érzés mindkét félnek.

A minap hatalmas táskával plusz egy nagy tortával igyekeztem hazafelé. Meg tudtam volna oldani, hogy kinyitom magamnak a pláza ajtaját, azonban egy úriember odasietett és megtette helyettem: beengedett maga előtt. Kifele jövet egy másik férfi tartotta meg az ajtót. Nem nagy dolog, semmi extra, de annyira jól esett, hogy ezentúl nem gondolom úgy, hogy nem léteznek úriemberek. Azt gondolom, eddig én voltam rosszkor, rossz helyen és ezzel a "hatalmas sztorival" kampányolok az úriemberek mellett. Szégyellem magam, hogy eddig azt gondoltam, az ilyen férfiak már nem léteznek. 

Engem sokszor engednek előre a villamos / busz / troli ajtajánál! De nem mindig fogadom ám el, mert nekem kicsit feminista véleményem van ezzel kapcsolatban: attól még, hogy lány vagyok, nem halok bele, ha nem én szállok fel a pasi előtt.

Szerintem nem olyan elkeserítő a helyzet, nekem is sokszor nyitnak ajtót, engednek előre, segítenek. De Ancsához hasonlóan nem feltétlenül fogadom el, mert szerintem is előre lehet engedni a pasit, és jól is esik nekik. Mondjuk én nagyon előzékeny típus vagyok, kivéve ha nagyon rossz napom van.

Nekem nem egy olyan volt már, aki esőben fölém tartotta az esernyőjét, amikor nekem nem volt. (Ebből a legcukibb egy körülbelül 14 éves srác volt.) De ha bőrönddel mentem valamelyik pályaudvarra, általában kéretlenül odajött valaki, hogy segítsen. A 2-es villamoson pedig rendszeresen át szeretnék adni a helyüket a fiatal srácok – múlt héten két ilyen tapasztalatom is volt. (És nemcsak tőlem kérdezték meg, hogy leülök-e, hanem más nőktől is.)
 

Szóval szerintem vannak bőven úriemberek!

– szuper végszó! 

Nektek mi a tapasztalatotok a témában? Írjátok meg nekünk!