Egyéb kategória

3 dolog, ami miatt (NE) egyetek halat!

Heti kétszer. Ennyi lenne az ideális halfogyasztás, ha hallgatunk a dietetikusokra és a táplálkozási szakértőkre. Hallgassunk is rájuk nyugodtan, ha az útmutatásuk nem ellenkezik az elveinkkel. A halfogyasztást ugyanis számtalan tényező befolyásolhatja, és nem csak azért mondhatunk nemet az uszonyosokra, mert nem szeretjük az ízüket.

vous - 2017.06.20.
3 dolog, ami miatt (NE) egyetek halat!

Nem mindegy ugyanis, milyen halat esztek, azt mikor halászták, honnan származik, milyen formában készítitek el, és a hal fajtája is fontos lehet, ha döntést kell hoznotok arról, rákerüljön-e a tányérotokra. Ebben a cikkben összegyűjtöttem három érvet a halfogyasztás mellett és hármat ellene.

Nektek csak annyi a dolgotok, hogy mérlegeljetek, és ez alapján döntsetek: hol, mikor, milyen halat esztek.

Ellene: A modern halászat egyszerű kizsákmányolás

A Felelős Gasztrohős Alapítvány 2016-ban külön kampányt indított azért, hogy a tengeri halak helyett a hazai, édesvízi halakra is felfigyeljünk. Ha a kosaratokban gyakran landol kékúszójú tonhal vagy garnéla, akkor azt is tudnotok kell, hogy ezek lassan veszélyeztetett fajoknak számítanak. Ha pedig egy halfajta valamiért (leginkább miattunk) eltűnik, az egész rendszer borul, és akár további fajokat is magával húzhat a kipusztulás irányába.

És persze, persze, egy-egy faj kipusztulása természetes is lehet, de a legnagyobb baj most az ember, azaz mi vagyunk.

Mi ugyanis túlhalásszuk a tengereket és óceánokat, azaz többet halászunk ki annál, mint amennyivel a halak pótolni tudják a kieső mennyiséget. Egyszerűen: nem szaporodnak olyan gyorsan, amekkora mennyiségre nekünk szükségünk van. Ma 1,2 milliárd földlakó első számú fehérjeforrása a hal.

Azt gondoljátok, hogy akkor talán jó is, hogy nem esztek annyira sokat belőle. (Mi, magyarok egy főre eső halfogyasztásban egészen el vagyunk maradva az európai átlagtól, jellemzően csak karácsonykor eszünk halat.) Ha viszont esztek, akkor sem feltétlenül gondoltok bele abba, hogy magyarként is a szusira voksoltok, amelybe a legtöbbször csendes-óceáni kékúszójú tonhal kerül, vagy a főként vietnámi haltelepekről származó pangasiust veszitek az élelmiszerboltban. Sőt, lehet, hogy nem is tudtátok, de a Balaton partján vagy a Római-parton kapható hekk is Dél-Amerikából vagy Afrikából érkezik hozzánk.

600

Megdöbbentő cikkek az élelmiszeriparról

Mellette: Válasszatok helyi halakat

Miért kellene több ezer kilométert utaznia az ételnek, ami az asztalotokra kerül? Ha szeretnétek halat enni, sokat segíthettek azzal, ha egy időre elfelejtitek a tengeri halakat. (Én úgy vagyok ezzel, ha egy ember tesz valamit a környezetért, akkor az is számít, szóval ha tengerihalmentes életmódba kezdtek, akkor igenis sokat tettetek.)

Érdemes helyettük hazai halakat választanotok. Ezek a következők:

  • szürke harcsa,
  • amúr,
  • pisztráng,
  • busa,
  • hazai tenyésztésű afrikai harcsa,
  • ponty.

Forrás:
Depositphotos

A hazaival nemcsak a tengereknek tesztek jót, hanem a környezetnek és a hazai halászattal foglalkozó embereknek is. Könnyebb utánajárni a halgazdaságoknál az információknak, könnyebb velük felvenni a kapcsolatot is, ha kérdésetek van. A halászat itthon is munkahelyeket teremt, erre is érdemes gondolni, amikor vásároltok.

Ellene: A haltenyészet tulajdonképpen nagyüzemi állattartás

Ha láttatok valaha is videókat, dokumentumfilmeket arról, mi a baj a nagyüzemi állattenyésztéssel, akkor tudjátok, miről beszélek. A hal ugyanúgy állat, mint a csirke vagy a marha, azzal a különbséggel, hogy ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Megengedőbbek vagyunk a haltenyészetekkel szemben, ahol borzalmas körülmények között, négyzetméterenként akár nyolcvan halat is tartanak, amelyek a (és most bocsánat, inkább ne olvassatok tovább, ha nem bírjátok) saját ürülékükben nevelkednek.

Haltápot kapnak reggelire, ebédre és vacsorára, mellette hormonokat és antibiotikumot desszertnek.

Mellette: Léteznek boldog halak

Ha hazai halakat szeretnétek venni, akkor azzal számolnotok kell, hogy a legtöbbjük mesterséges halgazdaságból származik, a beszerzésük pedig egyelőre nem könnyű. Ha nincsen horgász a családban vagy az ismerősök körében, érdemes a halastavak környékét útba ejteni és ott vásárolni friss halat.

keretes kérdőjel

Hol vegyetek halat?

Ellene: A halak toxikus anyagokat tartalmaznak

A halak vízben élnek, a vizeinket viszont módszeresen szennyezzük. (Mojzi cikkét itt olvashatjátok a témában.) A legegyszerűbb az lenne, ha nem szennyeznénk a vizeket, de amíg ezt nem sikerül megvalósítani, addig érdemes odafigyelni arra, hogy

  • ne ragadozó halakat válasszatok, mert ezek tovább élnek, több mérgező anyag kerülhet a szervezetükbe,
  • egyetek minél többfajta halat, minél több helyről,
  • a haltepertő annyira nem jó döntés, mivel a klórszennyezés a halak zsírjában gyűlik össze, elkészítés előtt zsírtalanítsátok a halat, sütés helyett pedig grillezzétek.
600

Halas receptek a Cookta.hu-ról

Mellette: A hal egészséges

A halhús nagyon egészséges, tele van D-, E-, A- és B12-vitaminokkal, magnéziummal, kalciummal, vassal, cinkkel, szelénnel, jóddal. Ezenkívül az esszenciális aminosavak és ómega-3 zsírsavak fő forrása. Kísérletek szerint rendszeres fogyasztásával csökkenthető a vér koleszterinszintje. Sőt, aki sok halat eszik, annál ritkábban fordul elő asztma, Alzheimer-kór vagy gyulladásos megbetegedések.

Gondolom, nem mondok azzal újat, hogy a halakat is legalább akkora gonddal érdemes kiválasztani, mint a boldog tojásokat vagy a biozöldségeket.

Legyetek a halfogyasztásban is tudatosak, mert így ehettek igazán finomat!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.