Egyéb kategória

Mi epres szájfényt akartunk, ők kontúrpalettát: tinilányok akkor és most

A húszas éveink közepén járva hajlamosak vagyunk a tinilányokra pejoratív értelemben gondolni, úgy véljük, hogy a mai tinédzserek csupa olyan dolgot tesznek, amit mi ennyi idősen biztosan nem tettünk volna meg. Nézzük meg ezt egy kicsit közelebbről!

vous - 2017.04.24.
Mi epres szájfényt akartunk, ők kontúrpalettát: tinilányok akkor és most

Aki a kétezres évek elején volt tinédzser, mára már fiatal felnőtt, és hajlamos elfelejteni, hogy egykor ő maga is volt tini. Mi akkoriban a Backstreet Boysért rajongtunk, a mostani tinik pedig a One Directionért. 

Ú, ne már, a One Direction annyira ciki!

– mondjuk sokan.

dylan

Észrevesszük a szexit, mielőtt mások is: ezekért a tinipasikért rajongunk!

Sosem volt még ennyire szükségünk a megerősítésetekre! Húszas éveink közepén járunk, de rajongunk, mint a tinilányok. Ezúttal a tinipasikért!

Azt már megállapítottuk, hogy nagyon betegek vagyunk, de erre sikerült rákontráznunk, amikor a szerkesztőségben szóba jöttek a tinipasik. A sztori érdekessége, hogy csupán ketten sziporkáztunk a témában. 

Persze, csaknem harmincévesen teljesen normális ezt gondolni. De helló, ők még tinik! Viszont hiába telt el csaknem 15 év a két generáció között, a mostani tinédzserlányok sokkal többet engednek meg maguknak, mint mi – ez elég nyilvánvaló. Bár ez köszönhető a felgyorsult világnak is, nem kell mindent rájuk és a „felelőtlen” szülőkre fogni. 

Azt biztos, hogy ők és mi teljesen másképp éltük meg a tinédzserkort!

  1. Mi epres szájfényért könyörögtünk anyának, ők kontúrpalettát vásárolnak a drogériában.
  2. Míg mi elmehettünk a tinidiszkóba, nekik ilyen lehetőségük már nincs, így fogják a kontúrpalettát és a miniruhát, és buliznak velünk együtt. 
  3. Mi Hé, Arnold!-ot és Fecsegő tipegőket néztünk, ők vámpíros soft pornó regényeken nőttek fel.
  4. Mi konkrétan a játszótéren ismerkedtünk, ők a Facebookon.
  5. Mi leveleztünk az órán, ők Messengeren üzengetnek.
  6. Mi még vásároltunk kazettát és CD-t, ők csodálkoznak, ha ilyet látnak.  

Még sorolhatnánk, de inkább soroljátok ti! Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Ettől lesz igazán stílusos egy modern otthon
Otthon
Ettől lesz igazán stílusos egy modern otthon
vous - 2026.09.07.
Egy otthon igazi karakterét a berendezési tárgyak mellett egyéb tényezők is meghatározzák: az, hogy mennyire kapcsolódnak egymáshoz a színek, a felületek, a fények és a bútorok, illetve mennyire következetes a stílus egészének kialakítása. A jól megtervezett tér rendezett és kényelmes, miközben a lakók személyisége is megjelenik benne; az alábbiakban a DIEGO hasznos tanácsait olvashatjuk.