Horváth Éva egy képet posztolt arról, ahogy kismamaként a buszon áll. Kifejti, nem érti, hogy az idős emberekkel, kismamákkal, fogyatékkal élőkkel szemben miért nem illemtudóak a tömegközlekedésben részt vevők. 

 „Engem annak idején úgy tanítottak, hogy mindig adjam át a helyemet az időseknek, fogyatékkal élőknek, kismamáknak.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy a mai fiatalok ebből semmit sem sajátítottak el, vagy a telefonjukat nyomkodják, vagy bámulnak ki az ablakon…

– írja a gyönyörű kismama. Kár, hogy Éva nem velem utazott egy buszon.

Őszintén, az idős embereknek az esetek 90%-ában adom át a helyet. Van, hogy elbambulok, és mire észreveszem a szükséghelyzetet, egy nálam figyelmesebb utastársam már felpattant. Bottal járó, látszólag sem túl jó egészségnek örvendő szépkorúaknak, rokkant, fizikailag sérült embertársaimnak és természetesen a kismamáknak is minden esetben felajánlom az ülőhelyemet.

„Ezt a kabátot soha többet nem fogom felvenni” – Nem vagyok terhes, mégis át akarták adni a helyet

Nincs olyan ember, akinek ne lenne egy vicces, meghökkentő vagy épp felháborító sztorija a BKV-s közlekedésről. Reggelente gyakorlatilag azt várom – miközben haladok a szerkesztőség felé –, hogy vajon milyen izgalmakkal lesz megspékelve az utam. Vajon a szemem láttára fogják büntetni a jónépet? Vajon idősekkel és terhes nőkkel lesz tele a villamos? Vajon az X táskámmal és szatyrommal le tudok majd ülni?

A cikk folytatása ITT jön!

Ez nem illem, ez kötelesség! Ha valaki ezt nem érzi kötelességének, nem érez arra késztetést, hogy ilyen esetben segítse a másik embert… az súlyos probléma. Bár nagyon nyálasak ezek a szavak, ez nem csak duma. Ez hozzátartozik a (helyes) közlekedéskultúrához. 

Nem csak Horváth Évának, minden kismamának átadom a helyemet a tömegközlekedésen. Kérlek, tegyetek így ti is!