Még annak ellenére is, hogy a poszívózásnak is megvannak a maga mozzanatai, amitől sikítófrászt kap minden nő és férfi, viszont akad köztük vicces is. Hoztam is belőle egy csokorral.

Én ezt gyakran addig halogatom, míg lehet. Értsétek: amíg szív a porszívó. A legkellemetlenebb része az egész porszívózásnak, viszont megéri leküzdeni az ellenállásotokat, mert ha rászánjátok magatokat a lelkiismeretes, rendszeres tartálycserére, akkor rádöbbentek, hogy a porszívótok MŰKÖDIK. Ha tele van, akkor alig szív, bár ezt hajlamosak lehettek eltussolni azzal, hogy legalább a mozdulat meg a művelet megvan, szóval kiporszívóztatok.

Nálam azért fordul elő, mert nem hallom, nálatok meg azért, mert zenét hallgattok fülesen. Vígan tologatjátok a gépet a lakásban, aztán befejezésnél kiveszitek a fülest a fületekből, és döbbenten konstatáljátok, hogy hát. ez. nem. megy. És vajon mióta? 

Megvan nálatok is az a helyzet, amikor toljátok elszántan a monstrumot, aztán egyszer csak elhallgat? Először áthasít rajtatok a rémület, hogy a gépnek annyi, porszívó nélkül pedig a lakásotok a pororoszlánok martalékává válik. Aztán persze kiderül, hogy csak túl rövid volt a kábel.

Váltófejjel se! Szörnyen bosszantó, mert ha más nem is látja, nektek a tudatotokat gyötri az a tény, hogy a lakás bizonyos réseiben évek óta gyűlik a por, a kosz. 

Gyakran kötélpálya alakul ki porszívózás közben, és tuti, hogy valaki elakad a kábelben. Ráadásul igazán lélekölő folyton kilogikázni, hogy mikor hová dugaszoljátok be a porszívót, hogy mindenhová elérjetek.

Hiába van egy segítőkész pasitok, csak ti porszívóztok, mert a mániátok, hogy csak akkor van rendesen felporszívózva, ha ti csináljátok. Ti látjátok csak, hogy hol járt már a pornyelő, és ha mégis más ejti meg a padló takarítását, folyton közbeszóltok, hogy itt is, ott is, amott is…

Pókhálózáskor szokott vicces lenni, hogy seprű helyett reflexből felnyúlnátok porszívóval a sarokba, de közben rájöttök, hogy ennek súlybeli és távolságbeli korlátai vannak.