Ti azok közé tartoztok, akik imádnak takarítani, és akik szerint a takarítás közben a gondok is megszűnnek egy-egy elmosott pohárral, elpusztított porcicával, és naná, hogy ott is kitakarítotok, ahol a madár sem jár. De ez csak néhány a többi tény közül, amiben minden rendmániás nő magára ismer.
Mindennek helye van!
Pontosan. Azaz az asztalon a terítő pont egy centire van az asztal szélétől, a szobor pontosan 10 és 20 centire áll a polc két szélétől, és ti mindig pontosan ugyanoda tudjátok tenni. Másnak valamiért sosem sikerül, és ha elsétáltok egy ilyen óriási hiba mellett, rögtön megigazítjátok. Pontosan ezért nem szeretitek, ha nem ti takarítotok, hanem más.
A rend csak pár percig tart
Igen. Amikor befejezed, akkor körülvesz a tisztaság. Majd szinte horrorba illő képsorokon látjátok magatok előtt, ahogy a munkátok tönkremegy: a por ráhull a bútorok felületére, lábad nyomán koszos lett a padló…
NE LÉPJ A PADLÓRA!
Ha felmostok, mindenki felhúzza magát egy szekrény tetejére, mert félnek, hogy eltöritek a lábukat. Amíg nem szárad fel minden, addig senki nem teheti le a lábát, nem léphet rá, és át sem sétálhat sehová, mert ott marad a lábnyomotok. Pisilni kell? Oldjátok meg másképp!
Tiszta zóna, koszos zóna
Már készen van a nappali, háló, fürdő, de az étkező és a konyha még kész háborús övezet! A tiszta zónából tilos átlépni a koszos zónába, mert a kosz ellepi a tiszta helyeket a talpatokon, testeteken keresztül.
Ha nincs rend, megáll az élet
Azért halogattok mindent, mert amíg nincs rend körülöttetek, egyszerűen nem lehet dolgozni, tanulni, pihenni. Ha mégis erre vetemedtek, minden második gondolatotok az a bizonyos koszfolt lesz a konyha ablakán.
Van zenelistátok takarításhoz!
Takarító üzemmód: MINDENHOL
Ha átmentek a barátaitokhoz, automatikusan nekiállsz rendezgetni, takarítani, port törölni, mosogatni. Hát komolyan, élet a övék? Ekkora rumliban?!
Az élet parfümje nem más…
…mint a tisztaság illata. Imádjátok, és sajnáljátok, hogy nincs ilyen eszenciátok üvegcsében, mert magatokra is azt fújnátok. Nincs annál jobb, mikor hazaérve, az ajtót kinyitva az orrotokba mászik ez a kellemes illat.
Besorolás, rendszerezés…
Szoknyás fiók, pólós fiók, zoknis fiók, mindennek megvan a helye, rekesze, és minden csak oda kerülhet, mert ha nem, kozmikus káosz keletkezik.
Magatokra ismertek?