Imádom, ha egy nő „megőrül” – persze csak bizonyos keretek között –, ilyenkor sokszor magamra ismerek, még ha én nem is fetrengek a földön, vagy üvöltök magamból kikelve, miközben tépem a hajam, vagy épp fel-alá rohangászom. Belül néha engem is megszáll az őrület, amit persze igyekszem eltitkolni, épp csak annyira, hogy egy aprócska kósza kis hisztinek tűnjön a belső viharom. Elképesztő, hogy sokszor mennyire ki ̶t̶u̶d̶u̶n̶k̶ tudnánk kelni magunkból – ha tehetnénk. Hogy mit csinálnánk ilyenkor a legszívesebben? Azt a következő klipekkel fogom illusztrálni, és biztos vagyok benne, hogy némelyikben ti is magatokra ismertek majd!
Mert hát valljuk be – persze ha rajtunk kívülről nem is látszik –, képesek vagyunk megőrülni attól, ha valaki felidegesít, ha túl sok az energiánk, ha unatkozunk, ha beköszöntenek a piros betűs napok, vagy ha rádöbbenünk, hogy valaki megdézsmálta a titkos csokikészletünket.
Ilyenkor egy pillanat alatt változunk időzített bombává, ami ha még egy kis gyújtást kap, atomjaira szaggat bármit, ami körülötte van.
De szigorúan elméletben, igaz? Hiszen jól nevelt hölgyek lévén mindig van önuralmunk, nem úgy, mint a most következő, igen szórakoztatóan megháborodó csajoknak.
Kenzo – egy elegáns rendezvény, egy csinos modell és a totális elmebaj
Tavaly rukkolt elő a Kenzo egy olyan szuper parfümreklámmal, ami egyrészt kiparodizálja az összes többi parfümreklámot, másrészt arra biztatja a nőket, hogy merjenek „mások” lenni, és vállalják önmagukat. Amellett, hogy az üzenet tökéletesen átjön, elképesztően szórakoztató négy percben mutatja be számunkra a mondanivalóját. Margaret Qualley-nak biztosan nincs baja azzal, ha 100%-osan önmagát kell adnia.
Bővebben itt olvashattok a klipről!
Massive Attack – Rosamund Pike és az idegentest = teljes idegösszeomlás
Néha úgy érezzük, mintha nem is mi irányítanánk az életünket, mintha kívülről figyelnénk csak a cselekedeteinket, és annyira másnak tűnünk, mintha valaki megszállt volna bennünket. Átvette volna az uralmat felettünk, és mi se szó, se beszéd behódoltunk volna neki. Nem volt ez másképp Rosamunddal sem, amikor hazafelé tartott egy aluljáróban. A tavaly megjelent Massive Attack-klipet csak erős idegzetűeknek ajánlom!
Arcade Fire – Emma Stone 2015-ös megháborodása
Talán senki nem őrül meg olyan kedvesen és bájosan, mint Emma Stone, akinek mosollyal az arcán, két tánclépés között mennek el otthonról teljesen az Arcade Fire videoklipjében. Ha valakiről példát kéne vennünk, hogyan csináljuk úgy a fesztivált, hogy másokat ne kergessünk az őrületbe a megszállottságunkkal, így csináljuk!
Taylor Swift paprikás hangulatban
Ne mondjátok, hogy nem ismeritek azt a pillanatot, amikor valaki úgy felidegesít, hogy legszívesebben jól helyben hagynátok az illetőt. Kicsi a bors, de erős, avagy Taylor nem fél használni az erejét. Amit Bad Blood című sztárparádés klipjében be is mutat nekünk a többi csini, de szintén harcos kedvű barinőjével.
+ 1 Taylor kisasszonyt könnyű ám feldühíteni
Ahogyan minket is! És kik érthetnének ehhez a legjobban, ha nem a férfiak. Azt hiszem, ezt az érzést és a hozzá tartozó hisztit, sírást, őrületet és bosszúá̶l̶l̶á̶s̶t̶ forralást mindannyian jól ismerjük. Hajrá, Swift!
Ti hogyan fordultok ki magatokból?