Egyéb kategória

10 dolog, amit minden lány átélt, aki a 2000-es évek elején volt tini

Aki most a harmincas évei elején vagy a húszas évei végén jár, imádni fog nosztalgiázni egyet.
 

vous - 2017.03.06.
10 dolog, amit minden lány átélt, aki a 2000-es évek elején volt tini

A tinikor sok küzdelemmel jár: pattanások, fiúparák, tanárok az iskolában, lánybandák a folyosón, és persze az első harcok a szépségápolási termékekkel. A most már nem éppen divatos ragadós szájfények mindenkin kifogtak, a körbekontúrozott pandaszemeket mindenki kipróbálta, és melyikünk ne égette volna meg legalább egyszer a nyakát véletlenül hajvasalóval, hogy pont úgy nézzen ki, mint akivel nyakkiszívós baleset történt.

lány nő

Amikor már nem Anyu kér időpontot a dokihoz – 7 jel, hogy elkezdtetek felnőni

Jó is lenne örökké fiatalnak maradni (kívül-belül), és a felelősségteljes mindennapok helyett azt csinálni, amihez kedvünk támad. De sajnos akár tetszik, akár nem, előbb-utóbb mindenki felnő; az alábbi jelek pedig csak még inkább alátámasztják, hogy nálatok is beindult a folyamat.

A cikk folytatása ITT jön!

Ja, mert a hajvasaló a kétezres évek elején kötelező darab volt a tiniknél, ugyanis mindenki Avril Lavigne szögegyenes, lelapuló hajára vágyott, aki mégis meghagyta a göndör tincseit, a frufruját ő is fixen kivasalta.

Na és tegye fel a kezét, akinek nem volt vagy nem vágyott volna jó kis melírcsíkokra, amik lehetőleg teljesen elütöttek az alaphajszínétől? Ugye, hogy a ti kezetek is a levegőben van most? 

A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!

Vous JOY

JOY & VOUS

JOY.hu és a VOUS.hu stratégiai együttműködést kötöttek. Naponta olvashatjátok a JOY.hu szerkesztőinek, szerzőinek cikkeit nálunk, és fordítva: a VOUS szerkesztői és szerzői is vendégszerzősködnek a JOY.hu-n. Keressétek őket itt, kövessetek bennünket ott!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

A jövő nem magától épül – hanem azokból a fiatalokból, akik ma tudást és valódi gyakorlatot kapnak
Világ
A jövő nem magától épül – hanem azokból a fiatalokból, akik ma tudást és valódi gyakorlatot kapnak
vous - 2026.01.23.
Ha van valami, ami most tényleg érték, az a használható tudás. Nem a lexikon-memorizálós, „majd egyszer jó lesz” típusú – hanem az, ami a valóságban is működik: a problémamegoldás, a csapatmunka, a gyakorlat. Pont ez az oka annak, hogy egyre több nagyvállalat nemcsak beszél az utánpótlásról, hanem tesz is érte.

Otthon

Így formálja az év színe a lakberendezési trendeket 2026-ban – világos színek, természetes anyagok, tudatos nyugalom
Otthon
Így formálja az év színe a lakberendezési trendeket 2026-ban – világos színek, természetes anyagok, tudatos nyugalom
vous - 2026.01.13.
2026-ban a lakberendezési trendek egyértelműen a lelassulás és az időtállóság irányába mozdulnak el. A hangsúly nem a teljes átalakításokon, hanem az apró, tudatos változtatásokon van: világosabb alapszíneken, organikus formákon, természetes anyagokon és földszínekre épülő részleteken, amelyek valóban hozzájárulnak a mindennapi komforthoz. A cél egy olyan otthon kialakítása, amely hosszú távon is nyugodt, élhető és kiegyensúlyozott.