Amellett, hogy a tavalyi Saul fia után idén ismét egy magyar csapatért izgulhattunk, tűkön ülve vártuk, ki mit fog viselni a legrangosabb díjátadó vörös szőnyegén. Nos, a 89. Oscar-gála nem okozott csalódást: míg a legtöbben idén aranyba bújva várták a ruhájukhoz passzoló szobrokat, addig akadtak olyanok is, akiknek sikerült rendesen mellényúlni, vagy épp port kavarni.
„Szinte fel sem fogtam, mi történik!” – Sármán Nóra ruhái az Oscar vörös szőnyegén debütáltak
Tavaly egy ország tapadt a képernyőkre az Oscar-gála estéjén. Egy emberként szorítottunk Nemes-Jeles Lászlónak, illetve a Saul fia teljes stábjának. Hihetetlen, de idén is volt minek örülni: Deák Kristóf Mindenki című filmje hazavihette a legjobb rövidfilm díját. A díjátadót az egész világ feszülten figyelte, de egy magyar tervező, Sármán Nóra valószínűleg mindenkinél jobban izgult, ugyanis a kreációi ezúttal a vörös szőnyegen debütáltak.
De vajon mit lehet tudni a ruhákról? Itt mindent elolvashattok!
Akik bearanyozták az estét
Jessica Biel
Justin Timberlake felesége rendesen kitett magáért: tetőtől talpig aranyba bújt. Ugye látjátok ti is, hogy mire hasonlít? Igen, ő maga az Oscar-szobor!
Dakota Johnson
A sötét ötven árnyalata főszereplője talán az est egyik legmegosztóbb ruháját választotta. A metálfényű Gucci ruhát lehet különlegesnek mondani, de ha jobban belegondolunk, inkább emlékeztet minket egy aranyszínű csomagolópapírra, vagy a Sandra Bullock által viselt rémes ruhára a Nász-ajánlat című filmből.
Akikbe Gatsby is beleszeretne
Emma Stone
Emma Stone ruháját most sem lehetett nem szeretni! A színésznő egyszerűen beragyogta az Oscar vörös szőnyegét: a haja tökéletesen passzolt a '20-as éveket idéző, Gatsby hangulatú Givenchy ruhához.
Olivia Culpo
A szépségkirálynőből lett tévés személyiség, Olivia Culpo Marchesa ruhája az egyik nagy kedvencünk. A rojtos estélyit különleges gyöngyök díszítik, amikkel nem akármire hívja fel a figyelmet! Főszerkesztőnk, Eszter bővebben írt nektek erről.
Zöld ruhák az Oscar vörös szőnyegén – valami régi, valami fenntartható, valami figyelemfelhívó
„2009 óta nemcsak a 'szép', hanem a fontos ruhákra is figyelhetünk a Red Carpet Green Dress csapata miatt. Számukra az a fontos, hogy a fenntarthatóság is helyet kapjon a legfontosabb vörös szőnyeges eseményen.”
Főszerkesztőnk, Eszter „zöld” vörös szőnyeges cikkét ITT olvashatjátok tovább.
Akik menyasszonynak öltöztek
Sophia Carson
Sophia Carson örömmel pózolt a hatalmas, habos-babos ruhájában az Oscar vörös szőnyeges lépcsőin.
Hailee Steindfeld
Hailee nemcsak menyasszonynak, de egyben tavasztündérnek is öltözött: a félig átlátszó Ralph & Russo estélyit gyönyörű virágot borították.
Aki túltolta, de épp ezért szerettük
Janelle Monae
A számolás joga című nagysikerű film egyik főszereplője, Janelle Monae egy nem éppen visszafogott ruhában jelent meg. A Daily Mail egyenesen tökéletesnek nevezte a megjelenését, amivel nehéz vitatkozni.
Akik a fekete ötven árnyalatára szavaztak
Kirsten Dunst
Kirsten drámai hangulatot teremtett a vörös szőnyegen, bár a talpig fekete ruhával talán kissé túltolta a díva feelinget.
Taraji P. Henson
Taraji P. Henson ruhájáról sokaknak Angelia Jolie 2012-es combközépig felvágott fekete ruhája ugrott be. Ami biztos: A számolás joga színésznője hibátlanul viselte az estélyi, amit egy gyémánt nyakékkel koronázott meg.
Akik nem bírták ki villantás nélkül
Blanca Blanco
Blanca Blanco egy percig sem jött zavarba a szinte köldökig sliccelt ruhájától.
Chrissy Teigen
Chrissy Teigentől megszokhattuk, hogy kirakja a kirakatba, amit szerinte ki kell. A modell ezúttal sem szégyenlősködött, bár magához képest egy nagyon visszafogott ruhát választott.
Aki balhéba keveredett
Meryl Streep
A rekorder színésznő nem szokott balhéba keveredni, ám ezúttal ez is megtörtént: Meryl Streep a hírek szerint egy Chanel ruhát viselt volna, de végül egy Elie Saab kreációban jelent meg a vörös szőnyegen miután – a pletykák szerint – a ruha viseléséért pénzt ajánlottak neki. Karl Lagerfeld, a Chanel divatház tervezője nem ment el szó nélkül az eset mellett, egyenesen olcsónak nevezte Streepet. A tervező végül természetesen bocsánatot kért.
Akik nagyon mellényúltak
Scarlett Johansson
A színésznő mint mindig, most is fagyiszínekbe bújt – ezzel nem is volt gondunk, a ruha anyaga és formája azonban hagyott némi kívánnivalót maga után. Pláne a színpadra lépve.
Priyanka Chopra
Priyanka Chopra valószínűleg szeretett volna egy egyszerre letisztult, de különleges darabot viselni, azonban sikerült mellélőnie. A fehér Ralph & Russo estélyit mintha rászabták volna – szó szerint. Nehéz elhinni, hogy ebben leült, mászkált vagy egyáltalán levegőt vett a színésznő.
Charlize Theron
Charlize Theronnak idén sem színben, sem fazonban nem sikerült eltalálnia, mi is illene hozzá: a metálfényű Dior ruha rendesen ráerősít arra, amire nem kéne.
Akikbe nem lehet belekötni
Leslie Mann
Leslie Mann tavaszt idéző Zac Posen ruhája az egész vörös szőnyeget beragyogta. A színésznő választását a Disney-rajongók különösen imádhatják, a sárga estélyi ugyanis kísértetiesen emlékeztet Belle ruhájára A szépség és a szörnyetegből. Egy biztos: a méretei és a fodrok száma ellenére mi imádjuk és elhisszük, hogy ez egy kényelmes darab.
Amelia Dornan
Jamie Dornan felesége egy különleges szabású pöttyös ruhát választott. A fazon, a szín és a minta is meggyőzött minket!