Ha éppen szakdolgozatot írtok, mint én, vagy már túlestetek rajta, akkor biztosan vannak ennek a folyamatnak olyan részei, amiket ki tudtok emelni. Természetesen a különlegesen kínzó pillanatokra gondolok. Például ezekre:

Amikor nagy nehezen megnyittok egy Word-dokumentumot, és a tetejére felírjátok, hogy szakdolgozat, úgy érzitek, hősök vagytok. És gyorsan csináltok valami mást, mert ez szörnyen megerőltető volt.

Minden egyes lehivatkozásnál, hogy akkor most TUTI jól hivatkoztátok-e le.

Amikor már csak pár oldal hiányzik, de már kimaxoltátok a témát. Viszont amivel ki tudnátok tölteni, az plusz húsz oldalt jelentene – a konzulensetek elképzelése szerint.

„Olvastam a kritikát, és potyogtak a könnyeim” – Egy szakdolgozat története

A szakdolgozat megírása a legtöbb egyetemista életében kritikus pont. Bár van, aki lazán átvészeli, mások minden egyes betűért megszenvednek. Így érezte Kinga is, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Palchuber Kinga történetét olvashatjátok.

Amikor elkülditek az első harminc oldalt, a konzulensetek pedig arra kér, hogy írjátok át az egészet.

HOGYAN lehet kitölteni rizsával még pár hiányzó oldalt?

A szakdolgozat megírásához írt útmutató elolvasása. De a szakirodalom felsorolása is megér egy misét.

Amikor leadás előtt egy nappal próbáltok találni egy szakdogabekötő helyet, akik azonnal megcsinálják. És közben randitok van a konzulensetekkel a metrón, ahol aláírja a konzultációs időpontokat.