Egyéb kategória

Tündéri csajos fotó: Madonna ikerlányaiért őrül meg az internet

Madonna február elején egy fotóval jelentette be, hogy két kislánnyal bővül a családja: ikerlányokat fogadott örökbe Afrikából. A lányokat most egyforma Adidas-melegítőbe öltöztette, az internet pedig megőrül értük.

vous - 2017.02.22.
Tündéri csajos fotó: Madonna ikerlányaiért őrül meg az internet

Mindössze egy hét telt el azóta, hogy Madonna hivatalosan is megerősítette: két kislányt fogad örökbe. A négyéves Stella és Esther pedig láthatóan nagyon jól érzik magukat az énekesnőnél, ugyanis a napokban egy cuki éneklős videót osztott meg a lányokról, most pedig egy tündéri fotót posztolt a mosolygós ikerpárról, akik egyforma ruhában pózolnak.

A Daily Mail szerint „drasztikus a változás” az első, egy héttel ezelőtt közzétett fotó és a mostani kép között: akkor ugyanis kék ruhácskában, félénken, kézenfogva sétáltak, most viszont már divatos Adidas-melegítőben, aranymasnival a fejükön, piros körömlakkal, mosolyogva pózolnak. Nézzétek csak!

Objektum doboz

Objektum doboz

Nagyon cukik!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

3 tuti tipp az esti fürdőszobai relaxhoz
Otthon
3 tuti tipp az esti fürdőszobai relaxhoz
vous - 2026.10.13.
A rohanó hétköznapok végén sokszor nehéz lelassulni, és kilépni a teendők végtelen futószalagjából, pedig a valódi feltöltődéshez és a pihentető alváshoz szükség van rá, hogy a szervezet átváltson a szimpatikus idegrendszer által dominált állapotból a regenerációhoz szükséges paraszimpatikus túlsúly állapotába. Erre az egyik legjobb lehetőséget egy megfelelően kialakított fürdőszoba és egy jó esti rutin jelenti.