Egyéb kategória

„Fontos a fiatalok harmonikus fejlődése” – ebben kíván segíteni a legújabb magyar alkalmazás

A mai világban ha valaki a fiatalokhoz szeretne szólni, hozzájuk eljuttatni valamilyen tartalmat, akkor nincs mese, az elektromos kütyükben, valamint az internetben kell gondolkodnia. Az utóbbi évek felméréseiből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a televízónézési, illetve – sajnos – a könyvolvasási szokásaik a háttérbe kerültek az online térrel szemben. Így nem meglepő, hogy ezt a platformot választotta a Yelon, szexedukációs weboldal és alkalmazás is.

vous - 2017.02.01.
„Fontos a fiatalok harmonikus fejlődése” – ebben kíván segíteni a legújabb magyar alkalmazás

Ha visszagondolok a fiatalkoromra, körülbelül két olyan alkalom ugrik be, amikor kötelező iskolai felvilágosításon vettem részt, ráadásul még az általános suliban. Persze ezekről csak annyi maradt meg, hogy külön szedtek minket a fiúktól, a védőnő megkérdezte, van-e valamilyen konkrét kérdésünk, a többit úgyis megtaláljuk a promóciós termékhez mellékelt tájékoztatóban. Amennyiben ennyivel nem voltunk megelégedve, maradtak az újságok, ott volt a BRAVO, a BRAVO Girl, az IM – ezeknek a hátuljában biztosan találtunk olyan rovatot, amely elmagyarázta vagy épp megválaszolta a pubertáskor nagy kérdéseit.

eszter bravo szex szerelem gyengédség

Megnéztük, miről panaszkodtak a tinik 20 évvel ezelőtt

A '80-as években született generáció még jól emlékszik a Bravo magazinra és az elképesztő „Szerelem, szex, gyengédség” rovatára. Sokunk értetlenkedve olvasta a magazin ezen hasábjait, sokunk végigkuncogta, és volt, akinek a szülei nem is engedték, hogy elolvassa ezeket a szórakoztató, bár kissé beteg szösszeneteket. Mi, VOUS-lányok úgy döntöttünk, most – felnőtt fejjel – előássuk a régi offline magazinokat, és újra elolvassuk, hátha most másként vélekedünk majd…

A végeredményt itt elolvashatjátok.

Bár nincsen húgom, vagy olyan fiatal a környezetemben, akitől megtudhatnám, mi a helyzet mostanság az iskolai felvilágosításokkal, abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy sokat változtatott a gyerekek fejlődésén az internet. Hiába ugrik elő az oldalakon a jól ismert kérdés: Elmúltál már 18? – játszi könnyedséggel kattintanak az igen gombra, és már barangolnak is a nem épp nekik szánt tartalmak között.

Persze léteznek olyan szolgáltatások, melyeket a szülők azért vehetnek igénybe, hogy óvják gyermeküket a „rossz tartalmaktól”. Azonban lehet, inkább a motivációjuk forrását kellene egyből kezelni. Elősegíteni azt, ha például valamilyen a szexuális élettel kapcsolatos kérdés merül fel benne, azt otthon tegye fel, és ne a 18+-os portálokon vagy a gyakorikérdéseken. Milyen egyszerű ezt leírni, miközben tudjuk jól, hogy még családon belül is olyan (tabu) témák ezek, melyekről nehezen nyílnak meg egymásnak a felek. Éppen ezért tovább kell agyalni, mi lehet az igazán jó megoldás.

Legjobb ajándék a szüleiteknek: írjatok nekik levelet! levél

Egy anya felháborodott levele: miért nincs szó a nemi erőszakról az iskolában?

„Sokkolt, hogy a fiam tisztában van azzal, hogy naponta hányan halnak meg közúti balesetben, de arról fogalma sincs, hogy milyen gyakran molesztálnak valakit” – fakadt ki magából egy édesanya, akit ledöbbentett, hogy a szexuális felvilágosítás mellett nincs szó a közös beleegyezésen alapuló kapcsolatokról és a nemi erőszakról.

A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Például egy alternatívaként ismerjétek meg a Yelon szexedukációs okostelefon-alkalmazást és weboldalt, mely a Telenor támogatásával ugyan, de a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány projektje. Az újdonságot ismertető sajtóeseményen mi is ott voltunk, így első kézből származó információkkal szolgálhatunk nektek.

Forrás:
Telenor

Valahol 2015-ben találkozott két ötlet, melyek alapjaiban ugyanarról szóltak: azaz valami olyat létrehozni, amivel megfelelő választ adhatnak a fiatalok testképével, kapcsolataival, szexualitásával összefüggő kérdéseire – nos, egy évre rá, 2016 végén mindez testet öltött a Yelon digitális platformjain.

Mit kell tudnotok a Yelonról?

  • Részben egy weboldalból, részben egy applikációból (ingyenesen elérhető: a Google Playben és az App Store-ban) épül fel az egész.
  • A célközönsége a 10–18 éves gyerekek és fiatalok.
  • Ugyanakkor a szülőkre is számítanak, éppen ezért létrehoztak számukra is egy aloldalt.
  • Az elnevezés mögött nincs semmilyen konkrét ok vagy jelentés, csupán egy fantázianévről van szó.
  • Körülbelül egy évig dolgoztak rajta a készítők, már a kezdeti folyamatokban kikérték szülők és gyermekek segítségét.

Forrás:
Telenor

Mi a célja a Yelonnak?

  • Kulcsfontosságú számukra a fiatalok harmonikus fejlődése, éppen ezért szeretnék az említett korosztály azon kérdéseit kielégíteni, melyek a testképükkel, kapcsolataikkal vagy a szexualitás témakörével kapcsolatosak.
  • Mindezt ráadásul nemcsak kész cikkekkel és képekkel, hanem élő chates beszélgetésekkel, ahol az érdeklődő végig anonim módban kommunikálhat a képzett szakemberekkel.

Forrás:
Telenor

Miben más a szülői rész?

  • Ha a szülő elakad a gyermeke nemi nevelésében, vagy épp nem tud egy ide tartozó kérdésére válaszolni, itt segítő kezekre talál.
  • Mindeközben valamennyire neveli a szülőt is, olyan szempontból, hogy bizony vannak olyan esetek, amikor a Yelon nem elég, fontos a szülői iránymutatás, támogatás.
  • Plusz olyan témákra is rávilágít, melyek tisztázzák, milyen jogai vannak a fiataloknak.
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.