Egyéb kategória

Felöltöztettem az Oscar-díjra jelölt színésznőket

Napra pontosan egy hónap múlva, 2017. február 26-án rendezik az Oscar-díj-átadót, amely máris a rekordok gálája. Soha annyi díjra nem jelöltek még színésznőt, mint Meryl Streepet, aki saját jelölési rekordját döntötte meg. Soha olyan sok jelölést nem kapott még film, mint a Kaliforniai álom. Soha nem jelöltek még annyiszor afroamerikai sztárt, mint Viola Davist. És remélhetőleg soha annyi gyönyörű ruhát nem láttunk még a vörös szőnyegen, amennyit majd idén fogunk. Kicsit előreszaladtam az időben, és már most valamennyi jelölt színésznőt felöltöztettem a gálára.

vous - 2017.01.26.
Felöltöztettem az Oscar-díjra jelölt színésznőket
A nő hétszer

A nő hétszer
Forrás:
Alexandra

Jó, igazából kicsit megnehezítettem a saját dolgomat, ugyanis csakis haute couture ruhákat választottam nekik. Mégpedig azért, mert az Oscar-gála előtt egy hónappal mutatják be Párizsban a félelmetesen gyönyörű, új haute couture kollekciókat. A magas szabászat létjogosultsága pontosan annyira vitatott, mint az Oscar-díj értéke, mégis mindkettőre odafigyel az egész világ.

Az haute couture-t sokszor fölösleges hóbortnak tartják, amelynek semmi köze a hétköznapokhoz. Az elborult, hordhatatlan kreációk sokakat felháborítanak. Pénzkidobás. Flancolás. Követhetetlen. Értelmetlen. Pedig az haute couture a divat művészete, amely érzékenyen reagál a világ változására, teret enged a tervezők zsenialitásának, elrugaszkodik a hétköznapi trendektől és a hétköznapoktól, mégis valamilyen formában hat a mindennapok divatjára. A művészet-e az haute couture, vagy sem témában érdemes megnézni a Május első hétfője című dokumentumfilmet, amely a Metropolitan Múzeum divatkiállításának szervezési munkáiról szól. (Szerkesztőnk, Engel Nóri szerint a Met-gála jobb, mint az Oscar…)

A képsorokat látva kevesen lesztek, akik kételkedtek majd abban, hogy a magas szabászatnak a kifutók után a gyűjtők gardróbjában és a múzeumokban is helye van. És persze a vörös szőnyegen.

Kevés divatház engedheti meg magának, hogy haute couture kollekcióval lépjen elő évente kétszer. Egy korábbi cikkünkben már volt szó róla, hogy szigorú szabályoknak kell megfelelni. Például a divatháznak Párizsban kell működtetnie szabászatot, ahol minimum 15-en dolgoznak. Megrendelésre kell készíteniük a darabokat, szóval szükség van egy jól fizető privát ügyfélkörre. A kollekcióban minimum 35 darabnak kell megjelennie. Hogy értsétek, mennyi munka van egy-egy ruhadarab (majd egy egész kollekció) mögött, nézzétek végig a következő három videót.

Ha eddig nem estetek szerelembe, akkor most majd biztosan.

Chanel

Objektum doboz

Dior

Objektum doboz

Elie Saab

Objektum doboz

Hogyan kerül egy ruha a vörös szőnyegre?

Az Oscar-gála a top, top, top díjátadó az évben. Sem a sztároknak, sem a divatházaknak nem mindegy, ki miben jelenik meg vagy veszi át a legjobbnak járó szobrocskát. Egy ruháról utána évekig, mit évekig, évtizedekig beszélnek – akkor is, ha jó volt, akkor is, ha nem. A legtöbb esetben a sztárok mögött álló csapat dönti el, mit viseljen a híresség, illetve a sztárok és a divatházak együttműködése sok esetben meghatározó. Meglepetések azonban mindig vannak a vörös szőnyegen is.

kerdojel

Veled meg mi van?! – Vajon miért választ a sztár fast fashion ruhát a vörös szőnyegre egy Chanel helyett?

Szerintem minden nő a sztárok gardróbjáról álmodik. Irigykedve nézzük a ruhakölteményeiket és a kiapadhatatlannak tűnő ruhatárukat. De mi a helyzet azzal, amikor egy híresség is onnan szerzi a ruháját, ahonnan az átlagember? Tényleg ennyire jó darabokat terveznének a fast fashion üzletek – hogy még az is a kínálatukból választ, aki bármit megvehetne? Vagy valami más van a háttérben? A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.

A legjobb színésznőnek járó díjra a következő sztárokat jelölték

Isabelle Huppert

A francia színésznőben megvan az a bátorság, hogy felvegyen akár egy különleges ruhát is, mint Maison Margiela kreációja, viszont a Golden Globe-gálán Armani Privé ruhában tündökölt, így adok egy esélyt annak a divatháznak is.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Ruth Negga

Ha már a bátorságot említettem Isabelle Huppert-nél, akkor abban biztos vagyok, hogy az etióp–ír származású Ruth Neggát sem kellene biztatni arra, hogy bevállaljon egy-egy különlegesebb darabot.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Natalie Portman

Második alkalommal vehetné át úgy a díjat, hogy kisbabát vár. A Jackie Kennedyre utaló fazont és az idei év kedvencét, a sárgát már ellőtte a Golden Globe-on. Az Oscar-gálára hatalmas pocakkal érkezhet, így biztosan valami könnyű, lágy esésű ruhában érezné magát a legjobban. Ha újra Jackie-re akar utalni, akkor Chanelt választ, én viszont a púderes Chanelek helyett a klasszikus feketét szavazom meg neki az Armani Privétől.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Emma Stone

Nem tud hibázni. Pont annyira bevállalós ruhákat kap, ami a többségnek még tetszik. A frizurája, a sminkje és a kiegészítői is mindig tökéletesek. A Kaliforniai álom színes ruhái után visszafogott, púderszínű, ezüst csillagokkal díszített ruhában jelent meg az idei Golden Globe-on. Valami sokkal merészebbet álmodnék neki az Oscarra a Giambattista Valli haute couture kollekcióból.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Meryl Streep

Nem mindig választ jól, de ő olyan sztár, aki egy zsákban is végigvonulhatna a vörös szőnyegen, akkor sem mondanának rá semmi rosszat. Az arannyal, a feketével és a fehérrel nem tud mellélőni, egyszer szívesen megnéznék rajta egy színtípusához passzoló pirosat is. Ez a ruha természetesen csak inspiráció, de izgalmas lenne, ha piros nadrágkosztümben jelenne meg a gálán.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

A legjobb női mellékszereplő díjára a következő színésznőket jelölték

Viola Davis

Elképesztően erős karakter, aki vörösben, zöldben, hófehérben, szikrázó ezüstben is lépett már a vörös szőnyegre, a púderszíneket nem szeretem rajta, de mintásban szívesen látnám. Ez a fehér alapon színes mintás Schiaparelli ruha némi átalakítással, ékszerekkel kiegészítve kifejezetten különleges lenne a vörös szőnyegen.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Naomie Harris

A színésznő sokatok számára lehet ismerős a Skyfall című James Bond-filmből. A negyvenéves sztárt könnyű lenne öltöztetni az alkata miatt. Olyan, mint egy szupermodell.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Nicole Kidman

Bármennyire is szeretném másban, csakis szűk Chanelben tudom elképzelni, amelyben óvatosan lépked férje oldalán. Szerencsére Elie Saab a segítségemre sietett néhány nadrágos megoldással, amelyek egyszerűen szédítőek. Nicole Kidmannek csak választania kellene.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Octavia Spencer

Általában derékban karcsúsított, húzott, övvel összefogott ruhákat visel a díjátadókon, amelyekkel homokóraalakot varázsolnak neki. A csillogás jól áll neki, bár nem viszi túlzásba. Szívesen megnézném egy ehhez hasonló ruhában, amelyet természetesen az ő testalkatához igazítanak.

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com

Michelle Williams

Amennyire rajongtam a vörös szőnyeges ruháiért korábban, annyira nem értem a mostanában viselt darabokat. Jó lenne, ha megint egy kicsit kócosabb, szabadabb lenne. Örülnék neki, ha idén – Jennifer Lawrence trükkjét ellesve – pulcsiban jelenne meg. <3

Forrás:
Depositphotos, Vogue.com
Sziasztok, elmentünk az Oscarra! Megmutatjuk, mit viseltünk a vörös szőnyegen

Sziasztok, elmentünk az Oscarra! Megmutatjuk, mit viseltünk a vörös szőnyegen 2016-ban

Tavaly a VOUS-lányok mertek nagyot álmodni, és egészen a vörös szőnyegig repültek. Na jó, nem. De kiválasztottuk a legszebb haute couture ruhákat, és gondolatban végigtipegtünk a hőn áhított szőnyegen.

A cikkért kattintsatok ide!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
Otthon
Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
vous - 2024.05.30.
A kinyitható kanapé nagyon praktikus akár mindennapos alváshoz is. Miért? Azért, mert egyszerre több funkciót is ellát, miközben rendkívül kényelmes bútordarab. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorra az előnyöket!