Hiába nem volt okostelefonunk, LCD-tévénk és gyors internetünk (vagy ha már itt tartunk, bármiféle internetünk), mégis imádunk visszaemlékezni a '90-es évekre. Ha később születünk, rengeteg dologból maradtunk volna ki; ezeket a helyzeteket pedig a mostani gyerekek sosem fogják átélni.

1. Hogy milyen volt az élet mobil nélkül
Emlékeztek még, hogy mindig a vezetékes telefonon kellett felhívnotok a barátaitokat, ha például el akartátok kérni a leckét? Nem volt SMS-ezés, sem pedig számkijelzés, de helyette voltak félretárcsázások, és sorban állás a telefonfülkék előtt.
2. Amikor a szórakozóhelyeken belül lehetett cigizni
Nálunk ma már tilos diszkóban dohányozni, de néhány évvel ezelőtt még bárki kedvére rágyújthatott a parkett kellős közepén. Én már annyira el is felejtettem ezt az időszakot, hogy amikor Ausztriában jártam tavaly, meglepődtem, hogy az emberek bent dohányoznak a diszkóban. Azért ismerjük el, sokkal jobb úgy bulizni, hogy senki sem égeti meg a kezeteket egy szál cigivel.
3. Heti egy feltöltés elég volt
Bár a mai mobilokon több mindent lehet csinálni, azért valljuk be, a régiekkel sem unatkoztunk. Voltak rajta jó kis játékok, mint például a Snake, és a legjobb, hogy elég volt hetente egyszer feltenni a töltőre. Bezzeg most!

Vicces dolgok, amiket ti is csináltatok régen az MSN-en
Ki az, aki anno sietett haza, csak hogy felmenjen az MSN-re, és aztán kábé ugyanazokkal az emberekkel beszélgessen, mint a suliban? És az megvan, amikor megismerkedtetek valakivel, és az első kérdésetek az volt: van MSN-ed? Amikor átvette a helyét a Facebook, egy korszak zárult le, de van pár dolog, amire örökké emlékezni fogunk.
A vicces listát ITT olvashatjátok el.
4. SMS-ben rendeltünk képeket és csengőhangokat
Emlékeztek még a magazinok hátulján arra a rovatra, ahol pici képek és dalok címei szerepeltek? Ha SMS-ben elküldtük a kódot, megkaphattuk őket a telefonra – és tényleg képesek voltunk „vagyonokat” költeni egy Britney Spears-fotóra.
5. Borzalmasan lassú internet
Az megvan még, amikor meg akartatok nézni egy 3 perces videót, és kénytelenek voltatok kivárni a dupláját, hogy a feléig betöltsön? Emiatt inkább nem is néztünk ilyeneket, mert hát kinek volt erre ideje?
6. Internet nélkül beadandót írni
Beadandó dolgozatot kell írnotok? Csak semmi gond, beütitek a Google-be, és minden ott van előttetek. Na de régen nem volt ilyen egyszerű a dolog; ha valamiről többet kellett megtudnunk, könyvtárban üldögéltünk, és enciklopédiákból írtuk ki a lényeget. Kézzel!

„A chokert le nem lehetett rólam könyörögni vagy másfél évig” – így öltöztünk mi a '90-es években
Amikor egy nadrágomat látva anyu elmesélte, hogy neki PONTOSAN ILYENJE volt, mert ez volt a divat a hetvenes években, nem hittem el neki, hogy ilyen létezhet. Azon is nehéz volt magamat túltenni, hogy anyu volt fiatal. Azon talán még nehezebb, hogy pont olyan ruhája volt, mint nekem. Most, hogy eltelt laza 15 év, én is tudnám mondani minden, magát menőnek gondoló csajszinak, hogy a kilencvenes években pont ilyen cuccom volt, mint most neki. Mármint…
Főszerkesztőnk, Eszter cikkét ITT olvashatjátok tovább.
7. Milyen az, amikor eltévedtek
Mielőtt nem volt GPS és internet, ezerszer könnyebb volt eltévedni, mint most. Ha autóval indultatok egy ismeretlen helyre, előre leírtátok, milyen városokon kell keresztülmennetek, és térkép nélkül neki sem vágtatok az útnak.
8. Magazinokat venni a poszterek miatt
Régen a poszterek hatalmas fénykorukat élték, és képesek voltunk rengeteg pénzt kiadni azért, hogy legyen egy menő Bűbájos boszorkák-kép a falunkon. Sőt, ez még egész jó biznisz is volt, hiszen legalább annyira lehetett cserélgetni őket, mint a matricákat vagy a levélpapírokat.
Azért nagyon jó visszaemlékezni ezekre!