Egyéb kategória

Katonának és koszorúslánynak öltözve lehettek a legdivatosabbak 2017-ben!

Hamarosan beköszönt, bár még ez nem látszik, de higgyétek el, kettőt pislogtok, és itt van a jó idő, így nem árt már most meglesni, mi lesz a legnagyobb trend 2017 tavaszán. A legmenőbb divatházak kollekcióiból szemezgettünk!

vous - 2017.01.03.
Katonának és koszorúslánynak öltözve lehettek a legdivatosabbak 2017-ben!

Baby, ez a '80-as évek!

2017-ben visszatérnek a fényes, fémes anyagok, és viszontláthatjuk a jogosan gyűlölt válltöméseket is. Utóbbinak kevésbé örülünk!

Objektum doboz

köröm

Meglestük a 2017-es körömtrendeket!

Üdvözöllek benneteket a VOUS időgépében! Az úti cél 2017 tavasza. Jövőbeni látogatásunk célja pedig, hogy kiderítsük, mi lesz a körömtrend. 

Cikkünk ITT folytatódik!

Virágok, virágok, virágok és még virágok!

2017-ben ha minta: akkor VIRÁG. 

Objektum doboz

Keresztezések

Csíkos a kockással, csíkos, mintás mindennel. Ez leginkább az athleisure irányzatban érvényesül majd.

Objektum doboz

haj

Hajmeresztő: 2017 hajkiegészítőitől eldobjátok az agyatokat

Rég túl vagyunk már a színes, formás, merész hajgumikon – ugyan, ezeken már meg se lepődünk. Viszont 2017-ben olyan merész hajkiegészítőkkel találjuk szembe magunkat, amikre nem biztos, hogy felkészültünk.

A cikk ITT folytatódik!

Lééépés, iiindulj!

Ha 2017 tavaszán „katonanőnek” öltözve léptek ki az utcára, elmondhatjátok magatokról, hogy a legújabb divatnak megfelelően öltöztetek fel! A katonazöld, a khaki és a szürke elpusztíthatatlan.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Koszorúslányparti

Tavasszal a fehér és csipke kombinációjával úgy érezhetitek majd magatokat, akár egy koszorúslány.

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.