Egyéb kategória

Így tartsátok helyesen a karácsonyi kaktuszt!

A karácsonyi kaktuszról – neve ellenére – nem csak decemberben kell gondoskodni, az év egészében oda kell rá figyelni. Mivel ez nem sivatagi, hanem trópusi típus, van néhány szabály, melyet jó, ha az eszetekbe véstek a tartásával kapcsolatban.

vous - 2016.12.26.
Így tartsátok helyesen a karácsonyi kaktuszt!

Én nemrég vettem magamnak mindössze 140 forintért – leértékelve – egy karácsonyi kaktuszt. Eddig minden évben csak csodáltam otthon az anyukámét, éppen ezért ideje volt az orchideáim mellé egy ilyet is beszerezni. Tudjátok, ez az a növény, amelyik 11 hónapig nem örvendezteti meg a gazdáját virággal, csak az év végi ünnepek közeledtével. Pontosan ezért érdemelte ki magának hazánkban a „karácsonyi” jelzőt. De nézzük meg, mi szükséges ahhoz, hogy legalább decemberben virágzásnak induljon.

Objektum doboz

Elhelyezés

Olyan helyre rakjátok, ahol közvetlen fény éri, de nem tűző nap. A nap sugarai és a magas hő ugyanis képes megégetni a leveleket és gátolni a virág fejlődését. Ugyanakkor figyeljetek oda arra is, hogy ne legyen huzatban, illetve a fűtőtest közelében. Ja, és nem szereti, ha állandóan változtatják a helyét, ezért igyekezzetek ne sokat mozgatni.

Objektum doboz

Ápolás

Az 50-60%-os páratartalom a kedvence, úgyhogy igyekezzetek minél jobban párásítani azt a helyiséget, ahol ő is lakik. Spricceljétek vízzel, és rakjatok egy kis tálban vizet a radiátorra vagy a konvektorra. Az öntözése pedig lehet, hogy sokatoknak fejtörést okoz majd, ugyanis ez nem sivatagi kaktusz, nem tűri jól a szárazságot, mint a normál kaktusz. Mivel trópusi típus, így fontos a rendszeres locsolás. De ne ijedjetek meg, megkönnyíti a dolgotokat az, ha megtapogatjátok a földjét. Amennyiben száraz, jöhet a víz. A túlöntözésről is jelez nektek, ilyenkor fehér színű rothadás jelenik meg a leveleken, és valószínűleg azok le is fognak esni.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.