Egyéb kategória

Túlélőtippek, ha végre külön akartok ünnepelni a szülőktől

Egy párkapcsolat sarokköve az a pillanat, amikor eldöntitek, hogy ideje külön töltenetek a karácsonyt a szülőktől. Mondhatni, ez egy komoly próbatétel, hiszen már maga a szülőkről való leválás sem egyszerű munka, hát még ha bejelentitek, hogy ünnepekkor most minden kicsit más lesz.

vous - 2016.12.24.
Túlélőtippek, ha végre külön akartok ünnepelni a szülőktől

Egy szülő sem szereti elengedni a gyerek kezét, és ezt már akkor megérezzük, amikor egyetem miatt kiköltözünk a családi házból, vagy amikor külföldön próbálunk szerencsét. Ugyanilyen nehéz elfogadnia a szülőnek azt is, ha saját családot alapít a gyerek, hiszen ezek a lépések mind távolabb visznek bennünket tőlük, kevesebbet látnak bennünket, aggódnak értünk, mi pedig próbálunk megállni a saját lábunkon.

Bármennyire is azt hiszik a szülők, hogy nekünk könnyű meglépni ezt a függetlenedési folyamatot, ez nem igaz. Bennünk is két ellentétes érzés ütközik egymással, de valahol el kell kezdeni, nem? Ha ti pont ebben a fázisban vagytok, akkor adok néhány jó tanácsot, hogyan tudtok minél zökkenőmentesebben eljutni a közös szentestéig a párotokkal.

Forrás:
iStock.com

Szoktassátok őket az érzéshez

Kezdjétek kicsiben a dolgot és fokozatosan. Ne rögtön a közös szentestével kezdjetek, hanem azzal, hogy egyik évben az egyik családnál, másikban a másik családnál kezditek az ünnepeket. Így nem rögtön kétoldalról kapjátok a neheztelést, és így pár évig mindkét család szokja a hiányt, hiszen megértik, miért döntöttetek így. A nagy bejelentésnél pedig mondhatni, fel lesznek rá készülve.

Jó előre jelentsétek be, mik a terveitek!

Akár arról van szó, hogy az egyik családnál töltitek a szentestét, akár arról, hogy a másiknál, ezt jó, ha már nyáron tisztázzátok és bejelentitek. Akkor még nem telepedik meg rajtuk annyira az ünnep szelleme, nem úgy készülnek rá, hogy ti is az ünnep részei lesztek, hanem már azzal a tudattal, hogy idén néhány nappal később ünnepeltek majd együtt. Ha ezt közvetlenül szenteste előtt pár héttel jelentitek be, sokkal nehezebben nyelik le.

Beszéljetek az érzéseitekről

Sok szülő azért viseli nehezen ezt a szakaszát a szülő–gyerek kapcsolatnak, mert úgy érzik, nem fontos már a gyerekeinek. Éppen ezért beszéljetek a bennetek lévő érzésekről, megosszátok velük a saját félelmeiteket, azt, hogy nektek sem könnyű ezt megélnetek, hiszen egymás részei vagytok jóformán. Ha így tesztek, az ő lelkük is megnyugszik, könnyebben viselik el ezt a keserédes terhet.

Azt pedig ne feledjétek, hogy töltsetek sok időt együtt, és ha néha nehezen élitek meg az ellenállást, akkor gondoljatok a legfontosabb tényre, ami ilyenkor a levegőben lebeg:

Addig jó, míg van hová menni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.