Egyéb kategória

5 ok, amiért mégsem akkora buli a Google-nál dolgozni

Bizonyára ti is hallottátok már, hogy a Google-nál dolgozóknak mennyire jó dolguk van. Azonban minden jóban van valami rossz is, így a Google-nál sem fenékig tejfel melózni. 

vous - 2016.12.14.
5 ok, amiért mégsem akkora buli a Google-nál dolgozni

Játszószoba, ingyen büfé, hatalmas fizu, és tulajdonképpen minden, amit el sem tudtok képzelni – ilyen és ehhez hasonló legendák keringenek a Google-ról. Ha láttátok a Gyakornokok című filmet, akkor el tudjátok képzelni…

De mint minden munkahelyen, így a Google-nál sem minden rózsaszín. Volt és jelenlegi munkatársak kommentjei közül szemezgettünk a Quora fórumon.

Kavarodás

„Megkeresett a Google és egy vezetői pozíciót ajánlottak. Ugyanebben az időben felvettek egy velem azonos nevű gyakornokot is. Természetesen összekevertek bennünket és az első napomon beültettek a gyakornokok közé.”

Féltékeny barátok

„Nem egy barátom elfordult tőlem, mert a cégnél dolgoztam. Kérték, hogy protezsáljam be őket is. Persze, nem tudtam.”

chrome

Tudjátok, hogy kétezer kilométert utazik, amire a Google-ben rákerestek?

Ha azt hallom, opera, a zenei műfajjal szinte egyszerre jut eszembe a böngésző. Lebuktam: többet internetezek, mint operába járok. Ide nem kell kiöltözni, akár köntösben, kávét szürcsölgetve is leülhetek a gép elé. Mindegy, hogy Chrome, Mozilla, Firefox vagy Opera, a cél ugyanaz: megtalálni a keresett információt. De hol keresünk, és mit? Erről is mesélek most.

A cikk folytatása ITT jön!

Mindent írásban 

„Ha a Google-nál dolgozol, keménynek és igényesnek kell lenned, emellett minden kommunikáció írásban zajlik.”

Őszintén a munkatársakkal

„Nehéz őszintén megvitatni bármit a munkatársaiddal – kivéve, ha az nem a barátod. Mivel mindenki a saját területével van elfoglalva, nem érdeklik mások problémája, véleménye.”

A legjobb emberek

„Mivel a Google képes megfizetni a legjobb embereket, a legjobb főiskolákon végzetteket, így tulajdonképpen mindenki túlképzett.”

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.