Egyéb kategória

Miattuk elfelejtenénk úszni – Íme a Baywatch előzetese

Ha az új Baywatch film tényleg olyan jónak ígérkezik, mint ahogy azt az előzetes mutatja, akkor nagyon is várom a jövő évet. Dwayne Johnson előrehozta a karácsonyt, és meg is lepett minket két perc kíváncsisággal.

vous - 2016.12.09.
Miattuk elfelejtenénk úszni – Íme a Baywatch előzetese

Ha meghallom, hogy Baywatch, egyből David Hasselhoff és Pamela Anderson ugrik be, ahogy a parton futnak, na meg az a különleges zene, amit bárhol, bármikor felismerek. De a fürdőruhát sem felejtem el, ami újra visszajött a divatba. Most viszont végre láthatjuk az új vízimentős film előzetesét is, ahol szerepet kap Zac Efron és Dwayne Johnson is, akit az év legszexibb pasijának választottak. Ha nem szerette valaki a sorozatot, vagy nem szimpatikus neki az egész, akkor elárulom, hogy miattuk is érdemes lesz megnézni. A Baywatch nem Baywatch David Hasselhoff nélkül, ő is szerepet kap majd benne.

Objektum doboz

Egy kis poénnal már most megfűszerezik az előzetes, és nagyon remélem, nem lőtték el az összeset, és marad a filmben is. Zac Efron pedig remekül reklámozta a filmet hatalmas esésével.

Objektum doboz

Ne is szaporítjuk tovább a szót, íme a várva várt előzetes:

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Több, mint ajtó: a nyugalom és otthonosság záloga a belső terekben
Otthon
Több, mint ajtó: a nyugalom és otthonosság záloga a belső terekben
vous - 2025.11.09.
Az otthonunk az a hely, ahol a nap végén fel kell töltődnünk, de ehhez elengedhetetlen a valódi nyugalom. Sokan csak esztétikai szempontból közelítik meg a beltéri ajtókat, pedig ezek az elemek sokkal többek egyszerű térelválasztóknál. A jól megválasztott beltéri ajtó nem csupán dizájnelem; a csend, a magánélet és az otthonosság kulcsfontosságú őre, amely észrevétlenül garantálja a belső terek harmóniáját. Egy otthon kényelme és nyugalma azon múlik, hogy minden apró részlet egységben működik-e – és ez az ajtóknál sincs másképp.