Egyéb kategória

Annyira cuki! Hallgassátok meg David Beckham legkisebb fiának karácsonyi dalát

Úgy tűnik, Victoria és David legkisebb fia nemcsak nagyon aranyos, hanem tehetséges is. A mindössze 11 éves Cruz ugyanis popkarrierbe kezdett – méghozzá nem mással, mint Justin Bieber menedzserével. Hallgassátok meg az első dalát!

vous - 2016.12.08.
Annyira cuki! Hallgassátok meg David Beckham legkisebb fiának karácsonyi dalát

Arról már beszámoltunk nektek, hogy Cruz Beckham megkezdte énekesi pályáját, amihez természetesen profi segítséget kapott. Justin Bieber menedzsere, Scooter Braun ugyanis leszerződött a kisfiúval, a közös munka pedig már javában trat. Első dala, az If Everyday Was Christmas tegnap jött ki, amit már ti is meghallgathattok!

Cruz a Capital FM-nek elmondta, hogy azért szereti új dalát, mert a két kevdenc dolga az éneklés és a karácsony. A dalból származó bevétel egyébként mind jótékony célra megy, a hátrányos helyzetű fiatalokat segíti az Egyesült Királságban – írja a Hello Magazine. Szülei persze nagyon büszkék rá, David Beckham így nyilatkozott:

Nagyon büszke vagyok rá, jól szórakozik és élvezi.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek