Egyéb kategória

Az ombre sikere töretlen: az óceáni haj az új kedvencünk!

Az ombre haj térhódítása körülbelül úgy kezdődött, hogy a sötétbarna frizurák elkezdtek kivilágosodni a végük felé. Most azonban már ott tartunk, hogy nem elég egy színt felvinni a hajra, hanem rögtön hatot kombinálnak egymással a fodrászok.

vous - 2016.12.07.
Az ombre sikere töretlen: az óceáni haj az új kedvencünk!

Ahhoz képest, hogy nyáron azt írtuk, az ombre az utolsókat rúgja, szeptember óta már három különböző fajtájába is beleszerettünk: először jött a füstös, aztán a rózsaarany, majd a legutóbb a piros. Most pedig tovább bővül a sor az óceáni verzióval.

emcsi ombre haj

Merjetek változtatni: így lett Emcsi koromfekete hajából világos ombre

„Nagy változás történt az életemben. Koromfekete hajamat leváltottam, és immár világos ombre hajjal létezem. Ne kérdezzétek, hogy jött, egyszer csak bekattant valami. Egy biztos, nem bántam meg, egyrészt mert nagyon tetszik a végeredmény, másrészt pedig a változás jó, még ha sokszor félünk is tőle.”

A történet itt folytatódik.

Mit kell erről tudnotok? Színvilágában mindenképp passzol az évszak sötét tónusaihoz, és plusz pont jár neki azért, mert nem kell az összes tincsnek megváltoztatni a színét. Ugyanis a szivárványhatás elérése érdekében maradhat a saját hajszínetekből, már ha az barna. Emellett pedig kerül még bele középkék, világoskék, lila, középlila és halványlevendula.

Forrás:
www.brushinhandnyc.com

Nektek tetszik?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.