Egyéb kategória

De cuki! Ez a pár a 70. házassági évfordulóján készítette el az esküvői fotóit

Ferris és Margaret Romaire gyönyörű mérföldkőhöz érkeztek: 70. házassági évfordulójukat ünnepelték. Amikor 1946-ban összeházasodtak, akkor nem volt fényképészük – most, hét évtizeddel később bepótolták az elmaradt esküvői fotók elkészítését.

vous - 2016.12.02.
De cuki! Ez a pár a 70. házassági évfordulóján készítette el az esküvői fotóit

A Hello Giggles szerint ezúttal unokájuk, Amanda Kleckley szervezett egy fotózást a párnak, és igen, a képek pont olyan édesek lettek, mint ahogy elképzelitek!

A 90 éves Ferris szmokingot húzott, felesége, a 89 éves Margaret pedig egy levendulalila ruhát és fátylat viselt a fotózás közben. Az pedig, amilyen boldogsággal egymásra néznek, többet mond ezer szónál – újabb bizonyítékot kaptunk tőlük arra, hogy az igaz szerelem nemcsak a mesékben, hanem a valóságban is létezik.

idős pár

„Ha tehetném, újra és újra feleségül venném” – egy pár, akik 84 éve szerelmesek egymásba

Thomas Howard még csak kilencéves volt, mikor megpillantotta a kis Irine-t. Állítása szerint mikor meglátta, rögtön tudta, hogy ő az a lány, akivel le akarja élni az egész életét. Ma, 84 évvel később még mindig fülig szerelmesek egymásba.

A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok el!

A fotósuk, Lara Carter megkérte őket, hogy mondjanak néhány szót arról, mi a hosszú házasság titka. Ferris a kölcsönös tiszteletet emelte ki és azt, hogy fontos, hogy a pár adjon egymásnak teret. Azon is viccelődtek, hogy néha fontos, hogy bocsánatot kérjünk a másiktól – még akkor is, ha nem gondoljuk, hogy neki van igaza.

Objektum doboz

IDE kattintva pedig megnézhetitek, milyen, amikor egy idős pár Szerelmünk lapjai fotózással ünnepli meg a kapcsolatát!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.