Egyéb kategória

Lezuhant egy utasszállító repülőgép – 72 utassal, köztük egy brazil focicsapattal

Lezuhant egy repülőgép Kolumbiában, 72 utassal a fedélzetén, köztük egy brazil focicsapat játékosaival.

vous - 2016.11.29.
Lezuhant egy utasszállító repülőgép – 72 utassal, köztük egy brazil focicsapattal

Medellín repülőtere hivatalosan is megerősítette, hogy a CP2933 járatuk 72 utassal a fedélzetén lezuhant – írja az Independent. A járaton utazott egy brazil focicsapat is. A mentőalakulatok már a helyszínen vannak. Az elsődleges információk arról szóltak, hogy lehetnek túlélői a balesetnek, majd a Sputnik News jelentése szerint legalább 6-an élték túl a szerencsétlenséget, 2-en viszont biztosan nem.

Objektum doboz

Azt, hogy miért zuhant le a gép egyelőre nem tudni biztosra, La Ceja polgármestere arról számolt be, hogy vélhetően üzemanyaghiány miatt történhetett meg a katasztrófa.

UPDATE: José Acevedo rendőrfőnök megerősítette, hogy a repülógépen tartozkodó összes 81 emberből 76-an életüket vesztették. Hat túlélőt találtak, azonban egy ember a kórházban belehalt sérüléseibe. A pilóták a felszálás után 5 perccel vészjelzést adtak el az irányítótoronynak, elektromos hibára hivatkozva – írja az Independent.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Címkék: #repülő
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.