Egyéb kategória

A mentorok is megkönnyezték: megvan az X-Faktor legújabb kiesője

Ha szombat, akkor X-Faktor! Ezen a hétvégén is színpadra álltak a versenyzők, és keményen megküzdöttek a továbbjutásért. De ahogy mindig, úgy most is meg kellett válnunk valakitől.

vous - 2016.11.26.
A mentorok is megkönnyezték: megvan az X-Faktor legújabb kiesője

A szombat esti X-Faktor-adás egy izgalmas táncprodukcióval vette kezdetét, a lányok között pedig Istenes Bence is elgurult, méghozzá görkorcsolyában. Úgyhogy kijelenthetjük, hogy nem éppen rendhagyó módon kezdődött a műsor. Aztán néhány perc alatt bele is ugrottunk a közepébe, és elkezdődtek az előadások, az énekesek ugyanis ma este nemcsak egyéni, hanem duett produkciókkal is készültek.

Múlt héten Fejes Szandra párbajozott a továbbjutásért, így most nagyobb volt rajta a nyomás. De aggodalomra nem volt oka, hiszen olyan profi módon énekelte el a Golden Eye-t, hogy a zsűri nem győzte dicsérni. Az egyik legszuperebb előadást viszont Opicz Barbarának köszönhetjük, akit még a mentorok is megkönnyeztek!

Objektum doboz

Aztán következtek a duettek, amik már jobban megosztották a zsűrit, hiszen több negatív vélemény is érkezett. A múlt héttől eltérően most már nem kettő, hanem mindössze egy énekes esett ki, a szavazatok alapján pedig a nézők úgy döntöttek, hogy ismét Fejes Szandrát küldik párbajra, ezúttal Vincze Aliz Liza ellen.

Objektum doboz

Végül a mentorok döntetlenre voksoltak, így a nézői szavazatok alapján Vincze Aliz Lizát küldték haza az élőshow-ból.

Ajánlott cikkek