Egyéb kategória

Az adventi dísz az új koszorú – olcsó, továbbhasznosítható és pillanatok alatt kész

Vasárnap már advent első vasárnapja lesz, és igaz, a lakást már pár napja kidekoráltuk az őzikének és a Mikulásnak öltözött gyerekekkel, de se ajtódíszünk, se adventi „koszorúnk” nem volt még. Eddig.

vous - 2016.11.24.
Az adventi dísz az új koszorú – olcsó, továbbhasznosítható és pillanatok alatt kész

A tavalyi minimál asztaldísz, sőt, az ajtódísz sem vészelte át a tavaszi költözést, és a korábbi, hagyományos adventi koszorúnkat, ajtódíszünket is kidobtam. Nem volt kedvem tovább évről évre őrizgetni.

Valami frisset, újat szerettem volna, olyat, amit az itthoni kellékekből összerakhatok, és csak egy-két apróságot kell hozzá vásárolnom.

A cél egy olyan dísz volt, ami olcsón, újrahasznosított dolgokkal megvalósítható, és aminek kellékeit külön-külön egyébként is használjuk az év többi részében. Tehát nem lesz egy újabb őrizgetni való tárgy az adventi „koszorú” elkészítése után.

Így született meg ez a buja adventi dísz, és jutott a borostyánból az ajtóra is. A részletekért kattintsatok a blogomra, ahol még több DIY-ötletet találtok.

Forrás:
Séllei Lilla

Még több karácsonyi ötletre vágytok? Nézzétek meg sztárszerzőnk, Takács Nóra korábbi videóit!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.