Egyéb kategória

Ilyen az élet egy 9 négyzetméteres lakásban

Egy kis lakás nagyon otthonos és hangulatos tud lenni, néhány ügyes trükkel pedig még csak észre sem lehet venni, hogy nem igazán van benne sok hely. De vajon milyen az élet mindössze 9 négyzetméteren? Egy New York-i nő most megmutatta, hogyan telnek a mindennapjai egy aprócska lakásban!

vous - 2016.11.24.
Ilyen az élet egy 9 négyzetméteres lakásban

Talán még ti is emlékeztek arra a kicsi lakásra Olaszországban, ami rengeteg embernek elrabolta a szívét. Na, ott a tervezők bebizonyították, hogy tényleg nem a méret a lényeg, hiszen szuper dizájnnal és lakberendezési trükkökkel 7 négyzetméter is lehet csodálatos otthon.

Hasonlóan gondolkodott Mary Helen Rowell is, amikor úgy döntött, nem hajlandó több ezer dollárt kifizetni New Yorkban egy albérletért. Persze ettől még nem mondott le álmai városáról, csak kicsit megváltoztatta az elvárásait, és beköltözött egy 9 négyzetméteres lakásba. Az ajtón belépve rögtön szembetalálhatja magát a vendég a nappalival, ami egyben konyha is.

Forrás:
youtube.com

Bár gáztűzhely vagy ebédlőasztal nem fért be, Mary egy kis hűtőt azért bezsúfolt oda, a tárolást pedig egészen egyedi módon oldotta meg. A padlótól a tetőig állnak a holmijai a polcokon, a banánokat pedig például a kenyérpirítóban szokta tartani. Nagyjából másfél lépésre a konyhától ott van a dolgozószoba/olvasósarok, ahol Mary egyébként a legtöbb időt tölti.

Ehhez képest a fürdőszoba egészen nagynak számít, bár túl sok hely a mozgásra itt sincs. A zuhanyfülkéből például kifejezetten óvatosan kell kiszállni, nehogy megüsse magát, de hozzátette, hogy ez nem baj, hiszen egyébként is naponta egyszer szokott fürdeni.

Forrás:
youtube.com

Igyekezett minden felesleges holmitól megszabadulni, ezért a „szekrénynek” nincs ajtaja, helyette csak szimplán felszerelt egy függönyt. Szerinte a nők nagy része amúgy is sok olyan ruhát tárol, amit fel sem vesz, ezért ő gyakran átfutja a gardróbot, hogy megváljon a felesleges daraboktól.

bolhabol-elefantot-dehogy-csak-kis-lakasbol-nagyobbat1

Bolhából elefántot – dehogy, csak kis lakásból nagyobbat!

Ha kis lakásban lakunk, valahogy soha nincs hely semmire, igaz? Ez köszönhető annak, hogy elképesztő mennyiségű felesleges holmit halmozunk fel, hogy nem megfelelően rendezzük be az otthonunkat, és persze valóban annak is, hogy apró élettérbe kell belezsúfolnunk mindent, amire szükségünk van. De ne csüggedjetek, van megoldás, csak egy kis logisztika, néhány praktikus, ötletes bútor meg persze pár remek tipp kell hozzá!

Mojzi szuper tippjeit itt olvashatjátok el.

És végül a hálószoba, ami galériásan lett megoldva. Ide tényleg csak aludni jár fel Mary, hiszen a plafon szinte rögtön az ágy felett van. El is árulta, hogy a legelső éjszakáján bepánikolt a kis hely miatt, hiszen felette is, mellette is, és még a lábánál is fal volt, és bezárva érezte magát. Aztán felszerelt a létrára egy kapaszkodót, és azóta nyugodtan alszik, sőt, most már imádja is!

Forrás:
youtube.com

A lakás nagyon jó helyen van, hiszen egy-két sarokra fekszik a Central Park, és nagyon közel helyezkedik el mindenhez. Egy egyszobás lakás ezen a környéken 3200 dollárba, vagyis 931.000 Ft-ba kerül, így ehhez képest az ő 775 dolláros (225.000 Ft) bérleti díja még egész alacsonynak számít.

Objektum doboz

Ti bevállalnátok ezt a lakást?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.