Egyéb kategória

Ilyet még nem láttatok! Fehér szivárvány tűnt fel az égen

Nagyon ritka égi jelenséget sikerült lekapnia egy fotósnak Skóciában. A férfi ugyanis fehér szivárványt látott. Igen, ilyen tényleg létezik, nézzétek meg!

vous - 2016.11.23.
Ilyet még nem láttatok! Fehér szivárvány tűnt fel az égen

Megőrül az internet Melvin Nicholson profi fotós egyik friss felvételéért, és egyáltalán nem alaptalanul. A férfinek ugyanis sikerült lefényképezni egy fehér szivárványt, ami nagyon ritka jelenség. 

Ez egy színtelen szivárvány, apró vízcseppecskékből áll, amikből valójában egy ködkapu képződik

– adott magyarázatot a lenyűgöző fotóhoz Nicholson, aki azt is hozzátette, nagy szerencse kellett ahhoz, hogy meg tudja örökíteni, ahogy a fehér szivárvány körbevesz egy magányos fát. Hiszen a ködkaput szinte csak akkor lehet látni, ha az ember mögül süt a nap.

Objektum doboz

A fehér szivárványok egyébként nagyon hasonlítanak mezei társaikhoz. A fő különbség köztük, hogy előbbiek inkább ködös, felhős időben láthatóak, nem esőben – írja az Indy100.

Ha pedig ennyi szivárvány nem lenne elég egy napra (miért is lenne?!), akkor gyönyörködjetek velünk szivárványos hajakban, kávékban és tortákban!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.