2015 február elejére terveztem az indulásomat Párizsba, amit vegyes érzelmekkel éltem meg. Teljesen egyedül egy másik országban? Gondoltam magamról, hogy vagyok annyira bátor, hogy elboldogulok, arról pedig nem is beszélve, hogy biztos lesz olyan diák, akivel összebarátkozok. Így is lett. A világ egyik legszerencsésebb emberének érezhettem magam, mert a lakótársam és még egy magyar lány személyében a legjobb kalandokban és felejthetetlen élményekben volt részem. 

Sokan vissza szerettek volna tartani, hiszen a terrortámadás akkor alig pár hete történt. Volt olyan is, aki azt javasolta, most menjek, hiszen ilyenkor még jobban figyelnek a biztonságra. Nem hagytam, hogy ez befolyásoljon, és lemondjak az álmaimról, ezért bár egy kis rettegéssel természetesen, tovább pakoltam a bőröndömbe. Arra már csak nem is számítottam, hogy novemberben újra be fog következni egy szörnyű támadás.

Úgy gondolom, hogy én vagyok a legnagyobb mestere annak, hogyan éljünk a legkevesebb pénzből az egyik legdrágább városban. Szerencsére olyan szállást találtam magamnak (véletlen egybeesés, de egy Franciaországban élő magyar lánytól béreltem az aprócska lakását), ami jóval a párizsi árak alatt van. Emellett pedig szinte mindenhova gyalog jártam. Az iskolám körülbelül 45 percre volt a lakástól, és volt, amikor egy-egy találkozóra vagy a diáktársaimmal való közös programokra másfél órát sétáltam. Abszolút megérte! Nemcsak pénzt spóroltam vele, de megismertem olyan látványosságokat is, amik nincsenek benne mindent útikönyvben.  

Ilyen a Parc Monceau…

…és a Le mur des je t'aime.

Abban igazuk volt ismerőseimnek, hogy a biztonságra tényleg sokkal jobban ügyeltek, mint eddig. Rengeteg katona és rendőr volt az utcákon, ami megnyugtató, de egyben félelemkeltő is volt. Mivel az iskolám a Champs-Élysées-ről nyíló egyik utcában helyezkedett el, mindennap találkoztam felfegyverkezett katonákkal, akik folyamatosan kémlelték a hosszú utcát.

Emlékszem, már itthon ültem 2016 őszén, amikor megcsörrent a telefonom, majd láttam, hogy rengetegen írtak üzenetet.

Örülök, hogy nem most utaztál Párizsba.

Nem értettem, miért is kapom ezeket az üzeneteket, de aztán megláttam… újabb terrortámadás történt Párizsban. November 13-án több helyszínen is merényletet követtek el. A szívem szakadt bele, sosem lehet elfelejteni azt, amit tettek.

„Nem akarok félelemben élni, és nem fogok hazamenni” 

November 13-án Párizsra terroristák csaptak le, akik több helyszínen több mint száz ember mészároltak le. A megrázó események után a városban még napokig tartottak a fegyveres akciók rendőrök és dzsihádisták között. Az ott élőkért a rokonaik és barátaik mellett mi is aggódunk, éppen ezért Takács Nóra a Facebookon kérte a Párizsban élő Jónőket, hogy írják meg saját tapasztalataikat és érzéseiket. Most két lány történetét hoztuk el nektek.

A teljes cikket ITT olvashatjátok.