Egyéb kategória

De cuki! Ez történt, amikor a hisztiző kislánynak nasit ajánlottak

Tudjátok, van az az érzés, amikor semmi nem jó és legszívesebben hisztiznétek, de pár finom falattal minden gondotok elszáll. Nos, a kislányok nem is rejtik véka alá, hogy mire van szükségük pontosan.

vous - 2016.11.08.
De cuki! Ez történt, amikor a hisztiző kislánynak nasit ajánlottak

Egy nehéz és fárasztó nap után nem is vágyom másra, csak pár finom falatra, amitől egyből elmúlnak a gondok. Soha nem figyeltem oda arra, hogy mennyit és mikor eszem, ezért a késői nasik után sincsen bűntudatom. De ezzel nem vagyok egyedül a szerkesztőségben. Szerintünk például Sophie titkon egy ufó, hiszen annyit eszik, mintha 10 ember helyett tenné, és mégsem látszik rajta. 

Az amerikaiknak van egy kifejezésük: hangry, vagyis a hungry, mint éhes és az angry, mint dühös szó összeolvadása. Én nagyon is átérzem ezt a kifejezést. Egy Twitterre kitett videóban pedig egy kislány tökéletesen be is mutatja, mit takar ez.

Objektum doboz

Folyamatosan sírt, hogy vegyem fel, miközben főzök. Én pedig felajánlottam neki egy kis nasit, ami csak azt bizonyítja, hogy ez az út egy lány szívéhez, nem számít, mennyi idős.

De most lányok, őszintén? Hát nem pont ilyenek vagyunk mi is? 10-ből 9-szer rá kell jönnünk, hogy nem idegesek vagyunk, csak szimplán éhesek, és ezzel minden probléma meg is van oldva. De azért érdemes odafigyelni, hogy inkább egészséges nasikat együnk, főleg munka közben!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?