Bizonyos kérdések mindig is foglalkoztatták az emberiséget. Újra és újra felütik a fejüket egy-egy beszélgetésben, de soha senki nem jut velük dűlőre. Valószínűleg épp ezért a jövőben is folyton boncolgatni próbáljuk majd őket, remélve, hogy egyszer, egy napon kibukik a válasz. Pedig egyetlen, univerzális megoldása nem minden problémának létezik. Vannak kérdések, amikről mindannyian mást gondolunk – és nem feltétlenül csak egy igent vagy egy nemet. A szívügyeket firtató kérdések is ilyenek. Ha valamire régóta keressük a választ, akkor az az, hogy létezik-e szívrablás.
Akitől elszerettek valakit, az magabiztosan állítja: igen, létezik.
Akit elszerettek, teljes meggyőződéssel állítja: nem, nem az új partner a hibás.
Persze mindkét fél egy dolgot szeretne: minél kevesebb felelősséget vállalni a történetben. Az egyik számára a világ legtermészetesebb dolga egy harmadik felet hibáztatni, a másik számára pedig megnyugtatóbb a megcsalás hárítása.
2 + 1 = baj
Sajnos nem minden párkapcsolat ér szép tisztességes véget. Ha pedig csúnya véget ér valami, az olyan sebet ejt az ember szívén, ami miatt időtlen időkig tud ugyanazokon a kérdéseken rágódni.
A szerelmet az különbözteti meg leginkább a barátságtól, hogy kizárólagos: a barátságot nem teszi tönkre, ha másokkal is ugyanolyan viszonyt ápolunk – a párkapcsolatot viszont igen. Egy egészségesen működő párkapcsolatban harmadik félnek tehát nincs helye.
A valódi kérdés sokkal inkább az, hogy tényleg a harmadik fél-e az oka mindennek, ha már megtörtént a baj.
Tünet vagy kiváltó ok?
Kövezzetek meg, de szerintem nem. Nem hiszek abban, hogy egy valóban tökéletesen funkcionáló párost egy új ember szedne szét. Sokan állítják, ha nem lett volna X. Y., akkor még ma is boldogan élnének együtt a párjukkal. Csakhogy ha nem lett volna X. Y., lett volna Z…
Amikor az ember szerelmes – úgy tényleg, úgy igazán –, akkor történhet bármi, jöhet bárki, mindig a másik lesz számára az első és az egyetlen. Ebből az állapotból egy harmadik fél sem tudja kibillenteni az illetőt. A szívét elrabolni csak annak lehet, akié szabad, és aki hagyja. Márpedig csak azé szabad, aki többé nem szerelmes a párjába.
Amikor tehát egy harmadik fél belép egy kapcsolatba, már rég megtörtént a baj.
Ahogy a betegségek esetén is tünetekről és kiváltó okokról van szó, úgy egy kapcsolat esetén is hasonlóról beszélhetünk: a megcsalás csak a tünet, ami mögött valamilyen kiváltó ok rejlik.
5 ok, miért annyira gyakori a megcsalás a párkapcsolatokban
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a megcsalásról mindig csak az egyik fél tehet, pedig nem. Érdemes a kapcsolat mindkét résztvevőjét felelősségre vonni, ugyanis a félrelépéshez két ember viselkedése vezethet. Hogy mire is gondolok pontosan? Íme!
Korábbi cikkünk itt folytatódik.
Hogyan tovább?
Ha már megtörtént a baj, két opció áll az érintettek előtt:
együtt folytatják az életüket, vagy külön.
A döntés rajtuk áll. Felismerik, hogy tönkrement, ami köztük volt, és végleg elengedik egymást – vagy a probléma kapcsán rádöbbennek, hogy mégis ők a legfontosabbak egymásnak, és igyekeznek megoldani a problémáikat. Ha utóbbi mellett döntenek, elengedhetetlen, hogy elfogadják, a megcsalás csak a tünet, és a megoldás a kiváltó okok megtalálásában rejlik.
Döntsenek bárhogy, a dolgok alakulása az ő felelősségük: a félrelépő és a megcsalt félé is.
Szívrablásról szerintem az beszél, aki ezt a felelősséget nem tudja felvállalni. Akinek könnyebb elhitetnie saját magával, hogy minden tökéletes volt, és ő csak a körülmények áldozatává vált. De ha mindig minden ennyire rajtunk kívül múlna, akkor a párkapcsolataink nagyon rövid időn belül tönkremennének.
A lehetséges „szívrablók” mindig és mindenhol ott vannak – ránk és a párunkra is leselkednek. Csak épp ha minden tökéletes, akkor észre sem vesszük őket…
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
