Egyéb kategória

Jelek, hogy az otthonotok megbetegít titeket – védjétek ki a támadást!

Az ép testben ép lélekre alapozva mondhatnám azt is, hogy ép otthonban ép test, abban meg ugye ép lélek. Nem mindegy, hogy a lakhelyetekre hogyan vigyáztok, hiszen egy nem túl jól karbantartott otthon alaposan megbetegíthet. Szerencsére könnyedén felismerhetitek a jeleket, és ki is védhetitek azokat. Mondom, hogyan!

vous - 2016.10.30.
Jelek, hogy az otthonotok megbetegít titeket – védjétek ki a támadást!

Magas páratartalom

A ház túl magas – több mint 45 százalékos – páratartalma kitűnő táptalaja a penésznek. Azt pedig tudjátok, hogy a penész rengeteg egészségügyi problémát okozhat, például krónikus orrmelléküreg-gyulladást, idegrendszeri károsodásokat. A magas páratartalomban jól érzik magukat a poratkák is, amelyek allergiát, gyomorpanaszokat és alvászavarokat hoznak magukkal.

Hogy ezt megelőzzétek, szerezzetek be egy páratartalommérőt, győződjetek meg arról, hogy jól szellőzik-e a lakásotok, és gyakran legyetek nyitott ablak mellett. Ha pedig szükséges, akkor szerezzetek be egy párátlanító készüléket is.

Sok por

Nemcsak maga a por kellemetlen, hanem a vele együtt a lakásotokba települő poratkasereg is. A por irritálja az orrjáratotokat, szemeteket, a poratkák pedig legyengítik az immunrendszereteket. A kevesebb por érdekében porszívózzatok gyakran, méghozzá szép, tiszta filterrel, máskülönben feleslegesen tologatjátok végig a lakáson. Használjatok valamilyen szűrőrendszert, ami portalanítja a levegőt, a cipőt vegyétek le az előszobában, és rendszeresen mossátok az ágyneműt.

Forrás:
pexels

Vizes problémák

Mindenki átéli legalább egyszer azt, milyen, ha a víz elárasztja a fürdőt vagy a konyhát. Esős időszakban pedig a pincében is bokáig állhat a víz. Ezek a vízáradások szintén rossz hatással vannak az egészségetekre, hiszen sok koszt is hoz magával egy ilyen esemény. Megnő az esély a penész kialakulására, másfelől pedig alapos tisztítást igényel a vízzel eláztatott terület, hiszen a talajvíz sok szennyeződést és baktériumot hord össze, a levegő is sokkal párásabb lesz.

Ilyenkor a repedezett falakat hozzátok helyre, fessétek le újra, fontos, hogy jól megszáradjanak. A tönkrement padlót cseréljétek le, az elázott textileket alaposan tisztítsátok át.

Légmentes nyílászárók

Noha a legmentes nyílászárók hasznosak, hiszen kiszorítják télen a hideg levegőt, általában pedig a zajt, nem feltétlenül egészséges egy teljesen légmentesen zárt térben élni. Ilyen helyzetben a levegő áporodottá válik, ami a szervezeteteknek egyáltalán nem jó hír, főleg, ha gázszivárgás van, vagy légkondit használtok, esetleg kályhával fűtötök. Rengeteg toxikus anyag kerülhet így a levegőbe, amit belélegezhettek. Hogy a bajt elkerüljétek, szellőztessetek gyakran, és használjatok a lakásban szellőzőnyílásokat.

Forrás:
pexels

Szivárgás

Könnyen megeshet, hogy a vízvezetékek szivárogni kezdenek, beázik a plafon, ami rögtön penészhez vezet. Ugyanilyen szivárgást okozhat az is, ha az ablak külső oldalán jóval hidegebb a levegő, mint bent, így lecsapódik a pára az ablakkereteknél, ezzel csúnya, fekete penészfoltok jelenhetnek meg a fakereten. Ellenőrizzétek, hogy a házban van-e rés, ami szivároghat, ugyanilyen nagy figyelmet szánjatok az ereszcsatornáknak, annak, hogy a víz megfelelően terelődik-e a vízvezetékekben, és a szobahőmérsékletre is ügyeljetek, hogy ne legyen sokkal melegebb kint, mint bent. 

Óvjátok a lakásotok egészségét, ezáltal a sajátotokét is. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.