Egyéb kategória

Egyre rosszabbul van a világ legszomorúbb jegesmedvéje

Hivatalosan is a világ legszomorúbb mackója lett az a medve, aki egy kínai ÁRUHÁZBAN él (bizony, még csak nem is állatkertben, hanem egy bevásárlóközpontban!), méghozzá egy aprócska akváriumban. A körülményeket eddig is nehezen tudta elviselni, de most még rosszabb állapotba került.

vous - 2016.10.27.
Egyre rosszabbul van a világ legszomorúbb jegesmedvéje

Már korábban is felkeltette az állatjogi aktivisták figyelmét Pizza, a jegesmedve, aki borzasztó körülmények között van fogva tartva. A mackó januárban került a bevásárlóközpont aprócska akváriumába, hogy a látogatók szelfiket készíthessenek vele. Azóta viszont egyre rosszabb állapotba került, ami egy nyilvánosságra hozott felvétel alapján derült ki. Szakértők szerint a videón jól látszik, hogy az állat el van hanyagolva, stresszes, valamint a bezártság és az egyedüllét miatt kezd mentálisan kikészülni.

Objektum doboz

Az állatvédők persze igyekeznek mindent elkövetni, hogy a mackót rendes helyre szállíthassák. Szeptemberben például egy jegesmedvepark felajánlotta, hogy befogadná Pizzát, de a bevásárlóközpont vezetője elutasította az ajánlatot. Szerinte ugyanis nincs szükség arra, hogy különböző szervezetek beleavatkozzanak a dologba. Az állatvédők szerencsére nem adják fel, és tovább küzdenek Pizza kiszabadításáért.

Objektum doboz

Objektum doboz

Mi nagyon szurkolunk, hogy minél előbb jó helyre kerüljön a medve!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
Otthon
Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
vous - 2024.06.29.
Itt a nyár, a hőség, mégsem szeretnénk egész nap a klímát használni. Jó ötletnek tűnik kinyitni az ablakot és szinte tárva-nyitva hagyni a lakást, házat, de ez sem mindig megoldás. A privátszféra sem utolsó szempont ugyanis. Szerencsére csökkenthetjük úgy is a lakás hőmérsékletét, hogy nem kell folyamatosan klímázni, és a magánéletünket is megvédhetjük a kíváncsi szemektől.