Egyéb kategória

Egy úti cél, amit nem taroltak le a turisták – Irány Mostar!

Ha kirándulunk, valamiért a tengerpartos, azúrkék vizes helyekre gondolunk először, ahol hemzsegnek a turisták, pedig a kevésbé ismert helyekre is érdemes elmenni, főleg, ha olcsók és vadregényesek, ráadásul még közel is vannak. Mondjuk Bosznia-Hercegovina!

vous - 2016.10.15.
Egy úti cél, amit nem taroltak le a turisták – Irány Mostar!

Mint írtam már róla, esküvőre készülök, így adott volt, hogy keresni kell egy úti célt, ahol kipihenhetjük a szervezés fáradalmait, és hátrahagyhatjuk a fél világot és minden gondot. Az egyik hely, amin komolyan elgondolkoztunk, az egy autós nászút lett volna: Pestről Szarajevó, majd pár ott töltött éjszaka után Mostar. Végül nem ez lett a kiválasztott, de felkerült a bakancslistánkra, előbb vagy utóbb elmegyünk oda is.

Miért éri meg Mostar városába menni?

Mert ha igazán át akarjátok élni, hogy átszöremlik rajtatok az ősöreg idő, akkor itt át fogjátok. A falak és a macskaköves utcák a középkorba repítenek benneteket, amit csak még jobban éreztetnek veletek a várost keresztül-kasul átszelő utcácskák. 

Objektum doboz

A várost itt a Neretva folyó osztja két részre, az egyik oldalán muzulmán bosnyákok, másik oldalán katolikus horvátok élnek. A háború óta ugyan békében élnek egymás mellett, de azért még érezhető a távolságtartás. Állítólag nem szívesen mennek át a másik oldalra se a horvátok, se a bosnyákok, külön iskola és szórakozóhely van mindkét oldalon, ahová visszajárnak, és a vegyes szerelmi kapcsolatokat még ma sem nézik jó szemmel a családok.

A Neretva fölött vonul át egy gyönyörű híd, az Öreg híd, amit a háborúban lebombáztak, de később a régi korok technikájával újjáépítették, és az UNESCO világörökség részévé vált. A mostari legények azóta fejest ugranak a híd csúcsáról, ezzel némi turistapénzt is gyűjtenek, de külön fesztiváljuk is van, amit az ugrásnak szentelnek.

Objektum doboz

Objektum doboz

Szarajevót is bűn kihagyni!

A város hegyek által körülvett völgyben fekszik, ami páratlan látvány, ám emellett a rengeteg bazár is megadja a város varázsát. A szőnyegek, rézedények roskadásig megtöltik a boltokat, én tuti nem jöttem volna haza rézedény nélkül, főleg, hogy a rosegold szín most a fénykorát éli a divatban is.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Érdemes kipróbálni a hagyományos bosnyák kávét is, ami teljesen eltér ízvilágában a pesti új hullámos és automata-kávék ízétől. Ráadásul szupergiccses rezes edényekben és kanalakkal, tányérokkal szervírozzák, amitől mindig elgyengül a szívem, a térdem. Mert a giccs, ha jól használjátok, csodaszép ám!

Objektum doboz

Nem is értem, hogy miért hanyagolják ennyire Bosznia-Hercegovinát, hiszen gyönyörű már az odavezető út is a Neretva-völgyön át, de valahol reménykedem is, hogy ez így marad, mert lássuk be, turisták nélkül minden város sokkal szebb.

Ajánlott cikkek