Elhunyt az idős néni, Norma Jean Bauerschmidt, aki meglepő ötlettel állt elő, miután az orvosok közölték vele, hogy halálos betegségben szenved. A hölgy ugyanis úgy döntött, kockázatos műtétek helyett inkább autóba ül, és világ körüli útra indul!
Norma már 90 éves is elmúlt, amikor egymás után érték a szörnyű csapások. Nem elég, hogy elvesztette a férjét, de két nappal később azzal is szembesülnie kellett, hogy rákos. A műtét olyannyira kockázatos volt, hogy a néni inkább nemet mondott az orvosok javaslataira, és kocsiba pattant, hogy életének utolsó szakaszát felejthetetlenné varázsolja.
A családja még egy Facebook-oldalt is létrehozott Driving Miss Norma néven, hogy megörökítsék az idős hölgy kalandjait. És volt is mit megörökíteni! Norma ugyanis 75 különböző helyre utazott el, megnézte a Grand Canyont, a Mount Rushmore-sziklákat, sőt, még élete első pedikűrjét is megkapta. Noha az egészségi állapota egy időre javulásnak indult, szeptemberben a helyzet rosszabbodni kezdett. A néni rövidesen kórházba került, de elképesztő lelkiereje életének utolsó napjáig vele maradt. Végül szeptember 30-án tért nyugovóra.
Nézzétek meg ti is, milyen elképesztő helyeket látogatott meg Norma az elmúlt egy évben!
Ti hova utaznátok el legszívesebben?