Egyéb kategória

Lakatos Márk elárulta: ezek lesznek az idei ősz slágercipői

Ha ősz, akkor őszi divat, ha pedig őszi divat, akkor minden évben az egyik visszatérő kérdés: milyen cipőt vegyünk? A Kazar 2 Váci utcai megnyitóján jártunk, ahol Lakatos Márk elárulta, idén melyik lábbeli mellett érdemes letenni a voksunkat. 

vous - 2016.09.29.
Lakatos Márk elárulta: ezek lesznek az idei ősz slágercipői

Az őszi divathetek kifutóiról már bőven inspirálódhattunk, megtudtuk, hogy a burgundi továbbra is az ősz egyik kedvenc színe, az óvodában közutálatnak örvendő bársony visszatér közénk és előszeretettel rétegezhetjük majd a nyári ruháinkat a téliekkel. 

Szerda este a belvárosi cipő- és táskamennyországban meggyőződhettünk a fent említett trendek hazai térhódításáról is. A bársony nemcsak a ruhákon, de a cipőkön és a csizmákon is visszatér. 

engel-nora-2016-oszi-cipotrendek2

Metálos csillogás és bársonyos puhaság – ezekben a cipőkben hódíthattok ősszel!

Míg a szeptemberi hetekben New Yorkban, Londonban és Párizsban már a jövő évi divatot láthatjuk, addig szerencsére itthon még csak az aktuális trendekkel szemezgetünk. Akik nyáron beleszerettek a metálba, megnyugodhatnak, ősszel sem kell elbúcsúzni a csillogástól. Vigyázz, kész, kezdődjön az őszi cipőmustra! Az idei trendekről ide kattintva olvashattok! 

Lakatos Márk, Magyarország legelismertebb stylistja röviden és tömören egy szuper tanáccsal látta el a cipőimádó hölgyeket: 

Hordjatok színeket még a legszürkébb napokon, a leglatyakosabb időben is! 

Ha pedig színek, bátran válogathattok az idei kedvencek közül: barátkozzatok össze az édespiros, a burgundi, a mustársárga, de akár a mérgezölddel is! Emellett a visszafogottabb barna és szürke árnyalatai is visszaköszönnek majd a boltok polcairól.

Nem tudtok dönteni az idei slágerdarabok közül? Márk választott nektek!

Forrás:
 Engel Nóra

Az élénk színeken túl a minták is előtérbe kerülnek. Idén jelen lesz a tyúkláb-, a terep– és az átmenetes kígyóbőrmintázat is. Ha pedig kígyó, akkor hódít minden, ami hüllő: válasszatok bátran az állat-hüllőmintás darabok közül!

A VOUS kedvencei, amiket érdemes idén beszereznetek!

Forrás:
VOUS

Lelőhelyek: 1. Deichmann, 2. H&M, 3. Kazar, 4. Zara, 5. Mango

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.