Egyéb kategória

„Nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned!” – Híres magyar fotósok ikonikus képeinek története

Hazánk, a többi művészeti ághoz hasonlóan, a fotográfia területén is olyan kivételes tehetségeket adott a világnak, akiknek karrierje nem tudott volna kis hazánk korlátai között kibontakozni. Olyan nagynevű fotográfusok ők, mint Robert Capa, Lucien Hervé, Brassai, Martin Munkácsi, André Kertész – és még sorolhatnám. Fotózni jó! napunkon nekik állítok most emléket. Hogy ne uncsi fotótörióra legyen, ezért három olyan magyar származású fotográfust hoztam nektek, akiknek valamelyik művéhez izgalmas történet kapcsolódik.

vous - 2016.09.23.
„Nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned!” – Híres magyar fotósok ikonikus képeinek története

Annak kialakulásához, hogy ma már nem egy fadobozzal fényképezünk, rengeteg magyar tudós és fényképész is nagyban hozzájárult. Magyar származású híres fotográfusainkra pedig igen büszkék lehetünk, hiszen rengeteg újítást hoztak a fényképezésben.

Gyönyörű képeket és fontos események dokumentációit adtak a világnak.

Most bemutatom nektek három kedvencemet a fotótörténelemből, akikre felnézek és akik inspiráltak/inspirálnak a pályám során. Sőt, bemutatom nektek néhány fontos fénykép háttértörténetét, hogy kicsit közelebbről is megismerhessétek ezeket a fotográfiákat!

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – a háborús fotózás királya: Robert Capa

Ha háborús fotográfiáról beszélünk, akkor szinte mindenkinek Robert Capa jut az eszébe, aki eredetileg Friedmann Endreként született. 1931-ben Berlinbe költözött, hogy szerencsét próbáljon, valamivel később pedig (1936) a jóval hangzatosabb Robert Capa névre váltott – nagy valószínűséggel azért, hogy könnyebben jusson megbízásokhoz.

Öt különböző háborúról tudósított, így bekerült a nagy nevek közé. Ismertséget azonban a spanyol polgárháborúról készített megrendítő fotóival szerzett – de jelen volt a második kínai–japán háborúnál, Izrael állam megszületésekor, valamint az első indokínai konfliktusnál is.

Világhírnevét a második világháború során vívta ki, amikor a normandiai partraszállást dokumentálta közvetlenül a frontvonalról, életének kockáztatása árán. Leghíresebb fotója A milicista halála (1936), amelynek eredetiségét már nagyon régóta vitatják. Egyesek szerint Capa beállított katonával dolgozott, a kutatások során pedig kiderült, hogy a helyszín sem stimmel.

Forrás:
Robert Capa: A milicista halála

Nem tisztem eldönteni, mi is az igazság. Így is csodálom Capa bátorságát, és élvezettel nézegetem a fotóit. 2013-ban – Capa 100. születésnapján – a New York Times nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, ahol egy interjúban mesél az ikonikus kép keletkezési körülményeiről. 

Lőni kezdtek rájuk, mire több katona is nekiindult megküzdeni az ellenséggel. Capa a lövészárokból, a feje fölé emelve a kamerát szinte vakon fényképezte a történteket. 

A csata után hazaküldte a képeket, melyeket meg se nézett. Még három hónapot Spanyolországban fényképezett, és mire hazaért, a fotója a spanyol polgárháború jelképévé vált és körbejárta a világot.

Ez elég menő azért, szerintem! Bár elképzelni sem tudom, mit élhetett át akkor a golyózáporban. Persze, biztosan meg lehet edződni a háborúban, de nem lehetett egyszerű minden nap golyók elől menekülni.

„Mindenki néz, de nem biztos, hogy lát is” – a torzítások mestere: André Kertész

Amikor a világ tíz leghíresebb fotográfusáról beszélünk, egyetlen listáról sem hiányozhat a szintén világot járó André Kertész (Kertész Andor). A Magyarországról először Párizsba, majd onnan az Egyesült Államokba települő fotográfust a művészi dokumentarizmus egyik legnagyobb alakjaként tartják számon.

Magyarországi alkotói éveinek leghíresebb felvétele az Esztergomban készített Víz alatt úszó képe, amelyről André így mesélt:

„Sebesülésem után kórházban voltam majd' kilenc hónapig. Mindennap mentünk úszni az uszodába, és egyszer észrevettem a víz torzításait.

 Amikor ezeket fényképeztem, a bajtársaim mondták, őrült vagy! Miért fényképezed ezeket? Azt válaszoltam nekik: miért csak a barátnőket? Ez is létező dolog. Hát így fényképeztem az első torzulást 1917-ben, ezt különbözők követték később, különösen az aktok 1933-ban.

Forrás:
André Kertész: Víz alatt úszó ​

André Kertész 1933-ban készítette a Distorsions (Torzulások) sorozatot. A felvételeket két vidámparki bűvös, torzító tükör, illetve két modell segítségével örökítette meg. 

A játék magával ragadta: megtöbbszörözte a képeket, eljátszott az eltorzított testekkel, megnyújtotta vagy összezsugorította őket. Különleges képi világot hozott létre így, ami mára már teljesen összeforrt André Kertész nevével. 

Itt máris a kedvenc André Kertész sorozatomhoz értünk. Szerintem sokaknak ezek a képek jelennek meg először, amikor a nevét hallják.

Forrás:
André Kertész: Torzított önarckép

Az ember úgy magyarázhatja ezeket a képeket, ahogy csak akarja, annyit viszont elmondhatok, hogy elkészítésük izgató és felettébb szórakoztató volt.

Forrás:
André Kertész: Distortion 147
Randiztam a szkennerrel – Lépjetek be a sötétség birodalmába!

Randiztam a szkennerrel – Lépjetek be a sötétség birodalmába!

André Kertész is inspirált abban a sorozatomban, amelyet már mutattam nektek a VOUS-n. A szkenner használatával készítettem eltorzult, már-már rémisztő portrékat.

A képeimet felidézhetitek ITT!

„Gondolkozz, miközben exponálsz!” – a fotóművészet 20. századi megújítója: Martin Munkácsi

Ha már női magazinban olvassátok ezt a fotótöris cikket, akkor megemlíteném nektek a divatfotózás egyik magyar úttörőjét, Martin Munkácsit (Munkácsi Márton).

A fotóriporteri és sportfotós háttérrel rendelkező magyar fotográfus a spontán mozgásban lévő modellek divatfotózásának úttörője volt. A Harper’s Bazaar akkori főszerkesztője, Carmel Snow, megannyi véletlennek köszönhetően jutott el Munkácsihoz, akit aztán felkért arra a fotózásra – a korszak egyik legismertebb modelljéről – Lucile Brokaw-ról, amely a New York-i Long Islanden egy késő őszi, dermesztően hideg napon készült. Ez a kép egyike azoknak, amelyeknek a hírnevét köszönheti.

Forrás:
Martin Munkácsi: Lucile Brokaw

Munkácsi nem beszélt angolul, Lucile Brokaw vélhetően nem tudott sem magyarul, sem németül. A történet szerint kézjelekkel próbálta rávenni, hogy fusson el előtte a homokos parton, úgy, hogy a nyakában lévő sál lebegjen a szélben. A korszak divatfotózásában az ilyen jellegű megközelítés akkoriban teljesen szokatlannak, szinte botrányosnak számított.

Munkácsi akkoriban hatalmas változást hozott a divatfotózásban, így példaképpé vált a korszak fotósai szemében is. A pocsolyaugró című képét a Harper’s Bazaar magazin 1934-ben közölte, amely a divatfotózás egyik legismertebb képévé vált. Richard Avedon világhírű divatfotós évekkel később reprodukálta a fényképet, ugyanitt, a Harper's Bazaarban, Homage to Munkacsi néven.

Forrás:
Munkácsi Martin:  A pocsolya ugró

Végezetül szeretném egy Munkácsi Márton-idézettel zárni a cikket, amit remélem, élvezettel olvastok. Az idézet, ami szerintem összefoglalja a fotográfusi, fotóriporteri lét lényegét:

Meglátni a perc ezredrésze alatt azt, ami mellett a közömbös emberek vakon haladnak el – ez a fotóriportázs elmélete.

Ajánlott cikkek